Index Vakbarát Hírportál

Stratégiai együttműködés magyar és német cégek részvételével

2021. november 25., csütörtök 09:59

Előzetes megállapodást kötött Jászai Gellért befektető társasága, a KZF Vagyonkezelő Kft., a 4iG Nyrt., valamint a Rheinmetall AG.

Az egyezség értelmében a német cég részvényvásárlással és tőkeemeléssel 25,1 százalékos tulajdont szerezhet a 4iG Nyrt.-ben, amivel a társaság legnagyobb nemzetközi stratégiai befektetőjévé válhat.

A német nagyvállalat emellett részt venne abban a nagyjából 120 milliárd forintra tervezett zárt körű tőkeemelésben is, amelyben Jászai Gellért érdekeltsége, az IG COM Magántőkealap és a Rheinmetall mellett az Alpac Capital által kezelt alap is közreműködne.

Az előzetes megállapodás szerint a tervezett ázsiós alaptőkeemelés 670 forint kibocsátási értékű 4iG-részvények forgalomba hozatalával valósulna meg. A részvénycsomag-értékesítés, illetve a tervezett tőkeemelés hatásaként Jászai Gellért közvetett tulajdona és 4iG Nyrt. fölötti kontrollja nem változna érdemben, jelezték az Indexnek. A düsseldorfi székhelyű cég a nemzetközi védelmi iparban és járműgyártásban is meghatározó.

A Rheinmetall és a 4iG Nyrt. emellett közös informatikai vállalat alapításáról is megállapodott: a 4iG a közös platformcégen keresztül szolgálja ki a Rheinmetall magyarországi és egyéb érdekeltségeinek komplex informatikai igényeit. Így ez a társaság lehet a Rheinmetall és a magyar állam beruházásában Zalaegerszegen megvalósuló és a világ egyik legmodernebb harcijármű-gyárának IT-szolgáltatója is 2023-tól.

Rovatok