Index Vakbarát Hírportál

A Strabag Építő és a Dömper vezette konzorcium építheti az M100-ast

2021. november 30., kedd 15:17

A Bicske–Esztergom szakaszának kivitelezése két részből áll, összesen több mint 30 kilométernyi gyorsforgalmi út épül.

Épülhet az M100-as gyorsforgalmi út Esztergomig: a két részre bontott projekt egyik felét a Strabag Építő nyerte, a másikat pedig a Dömper által vezetett konzorcium – írja a magyarepitok.hu.

A négysávos gyorsforgalmi út nyugatról kerüli majd el a Zsámbéki-medence településeit, tehermentesítve a 102-es utat és a környező településeket az átmenő forgalom alól.

Az EKR-ben megjelent összegzés szerint

Összesen több mint 30 kilométernyi gyorsforgalmi út épül

A szakportál cikke szerint az M100-as Bicske–Esztergom szakaszának kivitelezése összesen két részből áll: az első szakasz (az 1-es számú főút – M1 autópálya – únyi csomópont közötti) 16,9 kilométeres 2×2 sávos autóút, míg a második szakasz az únyi csomóponttól Esztergomig tart 15,4 kilométeren, szintén 2×2 sávon. Ágazati forrásokra hivatkozva azt írják, hogy az első szakasz építkezésének tervezett ideje 3 év, a másodiké pedig 7 év.

Az első szakaszon többek között

A második szakaszon pedig

A portál korábban arról is beszámolt, hogy a beruházás második szakaszában Kesztölcön mérnökségi telepet alakítanak ki: a tervezési és kivitelezési feladat része a Dorog bekötőút (amely a meglévő 10-117-es főúti csomópont környékén köt vissza a 10-es főútba az M100 autóút tervezett kesztölci csomópontjából) kiépítése, valamint a teljes 1117. jelű út (Esztergom, Ipari Parki út) felújítása. A mérnökségi telepen rendőrségi épületet, garázst, irodát, sótárolót, fedett kisteherautó-tárolót és üzemanyagtöltőt alakítanak ki.

(Borítókép: Az esztergomi bazilika a Várhegyen 2020. augusztus 27-én. Fotó: Molnár-Bernáth László / MTI)

Rovatok