Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan döntenek a jövő évi közmunkásbér összegéről

2021. december 4., szombat 15:48

Még gondolkodik a kormány, de volt ígéret arra, hogy elérheti a bruttó minimálbér felét.

Év végéig dönt a kormány a jövő évi közfoglalkoztatotti bérekről – közölte a Belügyminisztérium a Népszava érdeklődésére. A pontos mérték még kérdéses. A lap emlékeztet arra, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter októberben ígéretet tett rá, hogy az elmúlt években eléggé elértéktelenedett közfoglalkoztatotti bér elérheti 2022-ben a minimálbér felét. Ez azt jelentené, hogy bruttó 85 ezerről 100 ezer forintra emelkedne a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások keresete. A 260 ezer forintos garantált bérminimum, vagyis a szakképzetteknek járó legkisebb bér után számolt közmunkás-minimumösszeg pedig a mostani 110 ezer forintról 130 ezerre emelkedhet.

Az újság felidézte azt is, hogy a közmunkások legutóbb 2021 februárjában kaptak emelést, miután 2017. január óta nem volt ebben változás. Az idei 4 százalékos emeléssel bruttó 3470 forinttal nőtt meg a képzetlen közmunkások bére, s bruttó 3445 forinttal a képzetteké. Ezt gyakorlatilag érzékelhetetlenné tette az idei infláció, ami októberben 9 éves csúcsot döntött. Arról nem is beszélve, hogy önkormányzati számítások szerint az élelmiszerek ára csak az elmúlt hónapokban nagyjából 20 százalékkal emelkedett.

Az elmúlt években folyamatosan csökkent a közfoglalkoztatottak száma, részben a versenypiaci bérek elszívó hatása folytán, részben mert a munkaerőhiány rábírta a cégeket is, hogy minél több képzetlen vagy a munkapiacon kevésbé versenyképes jelentkezőt is felvegyenek. Részben pedig azért, mert a kormány is elkezdte csökkenteni a finanszírozott közfoglalkoztatotti létszámot. 2019 januárjában még majdnem 120 ezren dolgoztak így, tavaly év elején 99 ezren, a kormány közfoglalkoztatási portálján néhány napja közzétett legutolsó – szeptemberi – adat szerint pedig már csak 86 300-an. A közmunkások 87,7 százaléka hátrányos helyzetű településen él, 61,7 százaléka legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezik, 61,5 százaléka nő.

(Borítókép: A közmunkásokat foglalkoztató Dehusz  [ Debreceni Humán Szolgáltató ]  Kft. dolgozója tűzifával megpakolt talicskát tol a cég telephelyén Debrecenben 2020. január 20-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok