Index Vakbarát Hírportál

Ennyi pénzt kapnak az egyetemek és az egyetemi kutatóközpontok

2021. december 16., csütörtök 21:35

Mintegy 2700 milliárd forintot fordít a kormány az egyetemekre és az egyetemi kutatóközpontokra – közölte György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára csütörtökön Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei TOP 100 kiadvány bemutatóján.

Az államtitkár hangsúlyozta, az egyetemi ökoszisztéma fejlesztésén belül a vállalati belső képzéseket 70 milliárd forint értékben támogatja a kabinet a következő időszakban.

György László kifejtette, hogy a kormány az egyetemi fejlesztések mellett 2030-ig 8 billió forintot fordít majd vidékfejlesztési célokra annak érdekében, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez hasonló régiókat fejlettségben Budapesthez közelítsék.

Elmondása szerint, miközben Budapest fejlettsége az uniós átlag 140 százaléka felett van, addig ebben a régióban ez az érték csak 60 százalék. Az ITM államtitkára megjegyezte, emellett 3 billió forintot fordítanak majd a közutak fejlesztésére is.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megyei szervezete, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Inform Média Lapkiadó Kft. által immár tizenegyedik alkalommal megjelentetett, a száz legnagyobb megyei székhelyű vállalkozást bemutató TOP 100 kiadvány átadási ünnepségén elhangzott, a megyében 116 819 adószámmal rendelkező gazdálkodó működött 2020 végén. A megye társas vállalkozásai összesen 2209,6 milliárd forint nettó árbevételt realizáltak tavaly, ennek kétharmada belföldi értékesítésből, egyharmada pedig exportból származott.

(Borítókép: György László az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára beszédet mond a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei TOP 100 kiadvány bemutatóján a nyíregyházi Korona Szálló dísztermében 2021. december 16-án. Fotó: Balázs Attila / MTI)

Rovatok