Index Vakbarát Hírportál

Nyolc százalékkal nőttek a fizetések az Aldinál januárban

2022. január 3., hétfő 12:46

Erős fizetésemelésekről számoltak be az év első munkanapján a kereskedelmi áruházláncok.

Egységesen 8 százalékkal emeli munkavállalóinak bérét január 1-jétől az Aldi Magyarország valamennyi munkakörben, az inflációt meghaladó mértékben – tájékoztatta az Indexet a vállalat. 

A közleményből kiderül, hogy az új belépőként munkát vállaló áruházi eladó vagy logisztikai munkatárs 

kezdő bére 8 órás munkarendben idén januártól bruttó 362 600 forintra emelkedik

az Aldinál, a cégnél töltött hatodik évtől pedig bruttó 432 100 forintra. 

Mint írják, a pozícióban elérhető legmagasabb bér bruttó 502 300 forint. 

Azt is jelezték, hogy az áruházláncon belül működő juttatási rendszer továbbra is a lojalitást díjazza, ugyanis minél hosszabb időt tölt el egy munkavállaló ugyanazon pozícióban az Aldinál, annál magasabb bérre számíthat, melyet automatikusan megkap, ha eléri az előírt szolgálati időt az adott pozícióban. 

Az áruházvezetők kezdő bére 651 700 forinttól indul, egy kiemelt forgalmú üzletben tíz éve áruházvezetőként dolgozó munkatárs járandósága a 11. évtől havi bruttó 1 052 000 forint.

A SPAR-nál is szépen fizetnek

Sikeresen megegyezett a 2022-es bérfejlesztésről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) – derült ki a SPAR Magyarország szerkesztőségünknek eljuttatott közleményéből. 

A közleményből kiderül, hogy az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben bruttó 285 ezer forint a próbaidő után, a gazdasági szempontból kiemelt térségekben pedig bruttó 300 ezer forint. 

Hozzáteszik, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó áruházaknál a munkavállalókat további havi bruttó 10 ezer forintos juttatás illeti meg,

így a 13. havi juttatással és az egyéb pótlékokkal együtt elérhető maximális havi bruttó jövedelem 392 ezer forint az eladó-pénztáros munkakör esetében.

A vállalat az alapbért ezenfelül a jövőben is kiegészíti saját hűségprogramjának elemeivel – közölték. 

(Borítókép: Az Aldi kereskedelmi üzletlánc egyik szupermarketének bejárata 2021. január 26-án. Fotó: Róka László / MTI)

Rovatok