Index Vakbarát Hírportál

A Mol megolajozta a lengyel–magyar barátságot

2022. január 12., szerda 20:39

Nagyot lép előre a régióban a Mol Nyrt., miután 417 lengyelországi kutat vásárol meg a PKN Orlentől. A tranzakció értéke 610 millió dollár, a jóváhagyása pedig egyelőre még az Európai Bizottság döntésétől is függ. Ezt megkaphatják a cégek, hiszen így az eladó PKN Orlen piaci részesedése csökken Lengyelországban, és a Mol is úgy keverte a kártyákat, hogy Magyarországon és Szlovákiában lemond egy kis piaci szeletről, amelyet a lengyeleknek ad át.

A másik, szintén szerdán bejelentett ügylet szerint ugyanis a Mol megvásárolja a Normbenzet is, amely a magyarországi és szlovákiai Lukoil töltőállomásokat működteti. A Molnak azonban Magyarországon már eleve 40 százalék körüli piaci részesedése van a kutaknál, egy ilyen ügyletet a versenyhatóságok megtámadhatnának. Vélhetően azonban nem fogják, mivel a magyar cég bejelentette, hogy 144 magyarországi és 41 szlovákiai kutat átad a PKN Orlennek. (A kutak egy része minden bizonnyal most megvásárolt Lukoil töltőállomás lesz, ha sikerül a tranzakciót időben, még a lengyelországi kútvásárlás előtt lezárni.) Ez mintegy 259 millió dollárral csökkenti a másik ügyletnél kifizetendő összeget.

A lengyel–magyar barátság ily módon történt „megolajozása” alapvetően jó hatással lehet a Molra – véli Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője. Azzal, hogy a Mol megvásárolja a PKN Orlen tulajdonában lévő Grupa Lotos kútjait, eleve a lengyelországi benzinkútpiac harmadik legnagyobb szereplőjévé válik. További előny, hogy e kutak jellemzően az átlagos lengyel kutaknál magasabb minőségűek, több üzemanyagot értékesítenek.

Ez pedig a Mol számára ragyogó lehetőség arra, hogy ott is fejlessze az úgynevezett non-fuel sale üzletágat, vagyis a benzinkutak shopjait. Ebben hatalmas lehetőség van Lengyelországban, ahol a Lotosnál ez az üzlet még nem futott fel annyira, mint a Molnál Magyarországon. Az idehaza már népszerű Fresh Cornerek ott is minden bizonnyal kedveltté válnak. Még jobban növelheti az eladásokat, hogy Lengyelországban vasárnapi boltzár van, ami a benzinkutakra nem vonatkozik, vagyis akik vasárnap szeretnének valamit vásárolni, e helyeken – ha jóval drágábban is, de – megvehetik a termékeket.

A vétel azonnali hatásaként 70 millió dollárral nőhet a Mol EBITDA-ja (azaz aktuális üzleti eredményessége), de Pletser szerint ez az összeg tovább emelkedhet a következő években. A Mol már így is egyre több nyereséget ér el a shopokon, főleg az olyan nagy kutakon, amelyeken Fresh Corner és Marché is üzemel. Ez az üzletág még a koronavírusban is jól ment: 2020-ban voltak olyan negyedévek, hogy az EBITDA 25 százalékát a shopok szállították.

Ráadásul a Molnak nagy tervei vannak a lengyel piacon, négy-öt éves távon a második helyet szeretnék elérni, amihez további 100-150 töltőállomásra van szükségük. A Mol tulajdonában lévő Slovnaft márka franchise-partnerei működtetnek kutakat az országban, őket új ajánlattal célozza meg hamarosan a magyarországi olajcég.

Mivel Magyarországon több kútról mond le a Mol, mint amennyi korábban volt neki, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az uniós hatóságok sem valószínű, hogy megfúrják majd ezt az ügyletet – tette hozzá Pletser. A Molnak jelenleg nagyjából 40 százalékos piaci részesedése van a benzinkutak piacán, ez kismértékben csökkenhet a PKN Orlen magyarországi megjelenésével.

A tranzakció bejelentése után mindkét olajcég árfolyama emelkedett: a Molé 1,6, a PKN Orlené pedig csaknem 4 százalékkal. Utóbbi cég árfolyamát nem is ez az esemény dobta meg igazán, hanem az, hogy végre engedélyezheti számára az európai versenyhatóság a Grupa Lotosszal való fúziót, annak ugyanis az volt az egyik feltétele, hogy adja el a cég a Lotos kiskereskedelmi hálózatát, amelyet a Mol vásárolt meg, a másik pedig a finomító értékesítése volt, utóbbi a Saudi Aramco tulajdonába kerülhet át.

(Borítókép:  A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. üzemanyagtöltő állomása Szigetszentmiklóson, a Petőfi Sándor úton 2021. november 29-én. Fotó: Faludi Imre / MTI)

Rovatok