Index Vakbarát Hírportál

Nettó nyolcszázezer forint alatt nehéz jó kamionost találni

2022. február 1., kedd 15:13

Nettó nyolcszázezer forintos fizetés alatt nehezen lehet kamionsofőrt találni – mondta Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára a szervezet közleménye szerint. Meglátásuk szerint a fuvarozáson belül minden korábbinál súlyosabb krízishelyzet állt elő: a munkaerőhiány az egekbe szökött, emiatt a bérigények is elszabadultak, a munkakörülmények javítása pedig önmagában nem elegendő sem a dolgozók megtartására, sem az új járművezetők bevonzására.

Dittel Gábor azt mondta: nyolcszázezer forint nettó alatt nehéz megbízható, gyakorlott kamionsofőrt találni. Hatalmas a fluktuáció, a gépkocsivezetők a legapróbb probléma miatt is könnyen váltanak, mert rengeteg a meghirdetett állás. Emellett kiöregszenek a munkavállalók, a fiatalok pedig nem jönnek olyan ütemben, ahogy kielégítő lenne – sorolta a problémákat.

Sok olyan vállalkozásról tudni, ahol akár öt-tíz kamion is áll a telephelyen, mert nincs, aki rájuk üljön

– tette hozzá. Az érdekképviseleti szervezet megítélése szerint ha a munkaerőmegtartás és az utánpótlás biztosítása a cél, akkor ebben elvárható az állami szerepvállalás és a képzési rendszer mielőbbi felülvizsgálata, a szakmásítás és a képzésfinanszírozás megoldása.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy az üzemanyagárak rekorddráguláson estek át 2021-ben. Az árakat a kormányzat ugyan 2021 végén maximalizálta, de ez átmeneti állapot, és hosszú távon nem biztos, hogy fenntartható. Ráadásul ezenkívül is vannak olyan egyéb költségi változók, amelyekkel számolni kell. Ezekről az Index itt írt bővebben. 

Az NiT Hungary szerint a jelenlegi helyzetben az ellátási lánc összeomlása is fenyeget. Éppen ezért az árufuvarozó tagsági körük részére olyan számítással és módszertannal tudnak segítséget nyújtani, amely rendszeres időközönként és transzparens módon ad információt a kalkulálható fuvardíjat befolyásoló legfontosabb tényezőkről. A főtitkár szerint

a közúti fuvarozás személyiköltség-indexálásának alapcélja, hogy a fuvartenderek megpályázása, a fuvarmegállapodások megkötése vagy az ártárgyalások során helyzetbe hozza az érdekeiket a megbízóval szemben érvényesíteni szándékozó fuvarozó vállalkozásokat.

Úgy véli, hogy az index tól-ig határokon belül, de reálisan és hiteles alapokra támaszkodva mutatja meg az egyik legnagyobb fuvarozói költségelem, az adott évi prognosztizálható személyiköltség-ráfordítás mértékét és százalékos arányát, illetve mindezek számszerűsíthető értékeit.

Az általuk kidolgozott indexálásnál a változókat negyedéves rendszerességgel lekövetik. Ennek alapja az érdekképviselet tagsági körének a piaci viszonyok ismeretében adott prognózisa, a minimálbér-emelkedésből levezethető növekmény, illetve a munkavállalói oldalt képviselő Teherfuvarozók Európai Szakszervezete (TESZ) tapasztalatai. A változók a későbbiekben olyan további rendszeres adatbázisokkal egészülhetnek ki, mint például a fuvarozói állásbörzék összegyűjtött adatai – ismertette Dittel Gábor.

Rovatok