Index Vakbarát Hírportál

Százmilliókra is rúghat a hétvégi vihar okozta kár

2022. február 1., kedd 18:28

Folyamatosak a bejelentések a hétvégi vihar által okozott károk miatt, az Allianz Hungária Biztosítóhoz az elmúlt napokban több mint kétezer kárbejelentés érkezett – tájékoztatta a cég az MTI-t. A jelenlegi adataik szerint a legtöbb bejelentést

A várható kárkifizetések összesen mintegy 150 millió forintot tesznek ki – közölte az Allianz Hungária.

A következő napokban további kárbejelentésekre számít az Allianz Hungária. A hétvégén történt károk esetén előfordul, hogy néhány napos csúszással jelentik be az ügyfelek a káreseményt, mivel a további károk megelőzésével és a kármentéssel foglalkoznak. A károk értéke elérheti a több száz millió forintot is – közölte a biztosító.

Hétfőn az Index is beszámolt róla, hogy az Aegon Biztosítónál meghaladta az ezret a kárbejelentések száma. Arra számítanak, hogy a további kárbejelentések száma elérheti a négyezret, illetve mintegy 250 millió forint nagyságrendű kárkifizetéssel kalkulálnak.

A Groupama Biztosítóhoz mintegy 600 vihar miatti bejelentés érkezett hétfőn délig, a bejelentett károk 150 millió forintra becsülhetők. A biztosító lényegesen több, akár 1500 bejelentésre is számít, akár 400 millió forint kárösszegben a hétvégi viharok miatt.

A Generali Biztosító hétfői tájékoztatása szerint a társasághoz több száz bejelentés érkezett hétfőn a délelőtti órákig. Becsléseik szerint ezer fölött várható a szélvihar okozta károk száma, értékük pedig elérheti a 300 millió forintot is.

Rovatok