Index Vakbarát Hírportál

Kétszer annyian kapnak 300 ezer forint feletti nyugdíjat, mint 2019-ben

2022. február 7., hétfő 13:52

Míg két éve csak 40 573 idős ember kapott 300 ezer forintnyi nyugdíjat, addig tavaly ugyanez a szám már 81 769 volt. A szakemberek szerint az eltolódás részben az emelésekkel, részben pedig az állománycserélődéssel magyarázható.

Két év alatt megkétszereződött, 2015 óta pedig csaknem meghétszereződött azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akik a legmagasabb jövedelmi kategóriába tartoznak, azaz havonta több mint 300 ezer forintot kapnak – írja a VG a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

Mint ismert, a KSH a 40 ezer forint alatti sávtól egészen 300 ezerig közli 20 ezer forintos sávközönkénti bontásban azok számát, akik saját jogon kapnak nyugdíjat.

Míg 2019-ben 300 ezer forintnyi nyugdíjat csak 40 573 idős ember kapott, tavaly már 81 769.

Gyakorlatilag a teljes nyugdíjállománynál látható egy pozitív irányú eltolódás, vagyis évek óta csökken azok száma, akik a legkisebb juttatást kapják, míg a feljebb lévő sávokban egyre többen vannak. Így például míg két éve még 1 millió 510 ezren kaptak az átlagnyugdíjnál, azaz 140-150 ezer forintnál kevesebbet, tavaly már csak 1 millió 347 ezren.

Részben az éves nyugdíjemelés és az ehhez kapcsolódó nyugdíj-kompenzáció, részben pedig az úgynevezett állománycserélődés okozza az eltolódást

– magyarázta Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője. Hasonlóan látja Varga Zoltán is, az Equilor szenior elemzője, aki szerint a kifizetési sávokban látható eltolódást a nyugdíjemelés melletti visszamenőleges nyugdíjkorrekció és a novemberben kifizetett nyugdíjprémium együttes hatása okozta.

(VG)

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)

Rovatok