Index Vakbarát Hírportál

Új fejlesztéssel segítik a lakásvásárlók tájékozódását

2022. február 11., péntek 12:19

A dráguló lakások és emelkedő hitelkamatok miatt egyre többen kérnek segítséget.

Miután 2021-ben jelentősen emelkedtek a lakásárak, azóta pedig a jegybanki alapkamat emelési sorozata miatt a lakáshitelek kamatai is, ráadásul az otthonteremtési támogatások feltételei is változtak, egyre többen és egyre nagyobb hitelből kénytelenek vásárolni. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) rendelkezésére álló adatai is a hitelfelvételi kedv (kényszer) erősödését mutatják: 2021. első félévében a lakásvásárlások 55 százalékát valamilyen kölcsön felvételével oldották meg a vásárlók, míg 2016-ban még csak alig negyven százalék volt ez az arány. Ráadásul a piaci várakozások szerint az áremelkedés az idén az új lakásoknál bizonyosan két számjegyű lesz, míg a használt lakások árában is legalább öt-tíz százalékos bővülés várható. 

Az ingatlanpiaci szakértők szerint ezért egyre több potenciális vásárló igényel profi segítséget ahhoz, hogy végigvigye mind a vásárlás, mind a hiteligénylés folyamatát. Részben ez indokolta, hogy új funkciókkal bővítsék az Ingatlan.com Hitelintéző szolgáltatását, amelynek eredményeképp a vevők néhány adat megadása után most már minden ingatlanhirdetésnél látják, hogy az összes, rendelkezésükre álló állami támogatást és a piaci hiteleket is figyelembe véve meg tudják-e vásárolni az adott ingatlant – derült ki a portál közleményéből.

Amint azt Keleti József, az Ingatlan.com üzletágvezetője és igazgatósági tagja elmondta, a Hitelintézővel – 2019 januári indulása óta – már 62 000 felhasználónak segítettek meghozni a döntést. Most pedig a cégcsoporthoz tartozó Money.hu szakértői által továbbfejlesztett ügyféltámogató programmal az érdeklődők nemcsak a számukra legolcsóbb hitelt találhatják meg, hanem a piaci és támogatott hitelek, állami támogatások legelőnyösebb kombinációjára is javaslatot kapnak. Lényegében a kitöltött adatok alapján minden ingatlannál személyre szabott hitel- és támogatási ajánlatot láthatnak. Így akár az is kiderülhet, hogy az állami és jegybanki támogatásokkal még tovább is nyújtózkodhatnak, mint gondolnák.

„A lakáshitelek átlagos hitelösszege egy év alatt 8,7 millió forintról 9,7 millió forintra emelkedett. A hiteligénylők számára egyre fontosabbá válik, hogy naprakész ajánlatok összevetésével a legjobb finanszírozási megoldást találják meg. Kiváltképp igaz ez most, amikor a jegybanki kamatemeléseket követve a bankok szinte hetente emelik a hitelek kamatát” – hívta fel a figyelmet Radimeczky Géza, a Money.hu ügyvezető igazgatója. A szakember a következő hetekben, hónapokban éppen ezért a Hitelintéző felhasználóinak és a kölcsönigénylésben támogatást kérők számának további jelentős bővülésére számít.

Rovatok