Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk több mint ötmilliárd dollárt adott, csak azt nem mondta el, kinek

2022. február 15., kedd 15:57

Elon Musk 5,4 milliárd dollárban adományozott el Tesla-részvényeket egy jótékonysággal foglalkozó cégnek tavaly novemberben.

A milliárdos hétfőn jelentette be ezt, és dokumentumokkal is bizonyította, de azt nem hozta nyilvánosságra, hogy melyik szervezet kapta a pénzt. Bizonyos jelekből azonban következtetni lehet arra, hol landolhattak a részvények.

Tavaly októberben ugyanis a Tesla ügyvezetője azt ígérte, hogy hatmilliárd dollárnyi Tesla-részvényt ad annak, aki megoldást javasol arra, miként oldják meg az éhezést világszerte

Erre reagálva David Beasley, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) igazgatója részletes tervet tett közzé Twitteren, és a bejegyzésben megjelölte Elon Muskot is.

Minderre pedig nem sokkal azelőtt került sor, hogy Musk elküldte volna az adományát, vagyis valószínű, hogy ők jutottak hozzá a részvényekhez.

Elon Musk egyébként egy másik, ettől független esetben twitteres követőivel szavaztatta meg, hogy szerintük eladja-e Tesla-részvényei bizonyos százalékát, és ezt később véghez is vitte.

A milliárdos vagyona a Forbes becslése szerint 242,4 milliárd dollárra rúg, amivel a leggazdagabb ember a Földön, több mint hatvanmilliárd dollárral vezet Bernard Arnault, a Louis Vuttonhoz is köthető francia divatipari milliárdos előtt, aki most már a harmadik helyre szorította vissza Jeff Bezos Amazon-alapítót. 

(Forbes)

(Borítókép: Elon Musk 2020. május 27-én. Fotó: Saul Martinez / Getty Images North America / Getty Images via AFP)

Rovatok