Index Vakbarát Hírportál

Távolinak tűnik a 150 dolláros olajár, de csak egy baki kell hozzá

2022. február 21., hétfő 06:56

Az európai gazdaság számára legfontosabb kőolajfajta, a Brent árfolyama a 100 dollárt is meghaladta múlt héten annak hírére, hogy Oroszország mégsem gondolta annyira komolyan hadserege kivonását az ukrán határról. A hét második felében viszont lejjebb mentek az árak, köszönhetően a Nyugat és Irán közeledésének. Sokáig viszont a perzsa állam olajtöbblete sem lehet elég, ha eldördül egy puskalöves a Donbaszban.

Az elmúlt időszakban az energia-, így különösen a kőolaj- és a gázárakat az ukrajnai válság lökte az egekbe. A piacok hamar árazni kezdték a múlt héten, hogy a Kreml azt jelentette be kedden, több hónap után elkezdi kivonni katonáit a kelet-ukrán határszakaszról, ami a feszültség enyhülését mutatta. Szerdára a Pentagon, valamint az észt hírszerzés is közölte, hogy nyomát nem látják az orosz kivonulásnak, sőt még több katona indult el a térségbe, majd csütörtökön pedig az ukrán védelmi erők és az oroszbarát luhanszki szeparatisták is megvádolták egymást azzal, hogy megszegték a tűzszünetet. Ez ismét erősítette a háborús félelmeket, így múlt szerdán még 100 dolláros szintet is elért a Brent ára. Aztán mégis esésnek indult, ami viszont egy több ezer kilométerrel arrébbi eseménynek köszönhető: Irán közelebb került a megegyezésre a Nyugattal, így felcsillant a remény, hogy több olajat önthetnek a piacra.

Péntek délig így az olajárak esésnek indultak: a Brent nyersolaj határidős jegyzése 2,44 dollárral, azaz 2,6 százalékkal, hordónként 90,53 dollárra esett. Az amerikai West Texas Intermediate (WTI) nyersolaj határidős jegyzése 2,39 dollárral, 2,6 százalékkal 89,37 dollárra csökkent hordónként – írta a Reuters.

Az elemzők szerint két táborra oszlanak meg a jövő évi kilátásokat illetően. Az egyik tábor szerint az OPEC és Oroszország nem fokozza majd a termelést, ahogy azt ígérték, főként akkor, ha Irán is belép a piacra. Sokan középtávon – tehát a következő 3 hónapban – 100-150 dolláros hordónkénti ársávval számolnak. Ha Ukrajnában kipattan egy háború, akkorra borítékolják is ezt az árszintet.

A másik oldal szerint viszont nem kell félni az ukránorosz háborútól, így akár 75-85 dolláros sávba is csúszhat a WTI és a Brent kurzusa. A Forbes szerint ezt az áresést segíti, hogy 2022-ben az OPEC+ eddig növelte a kitermelést. Ráadásul nem a közel-keleti olajországok termelése pörgött fel, hanem az egészet három ország – Oroszország (a tervezett OPEC+ növelésekkel összhangban), Brazília (új mezőkből) és Kanada – termeli ki.

Elemzőik úgy látják,

az árfolyamkockázatok a következő hónapokban továbbra is felfelé mutatnak.

Jelenleg azt prognosztizálják, hogy a Brent átlagosan 84 dollár lesz hordónként éves átlagot nézve, szemben a tavalyi 71 dolláros értékkel. De azt ők is kiemelik, hogy Oroszország bármilyen katonai beavatkozása Ukrajnába azonban még magasabbra repítheti a spot árakat, aminek az olajpiacon túlmutató következményei is lehetnek.

(Borítókép: Olajfúró torony Los Angeles közelében 2021. október 23-án. Fotó: Mario Tama / Getty Images / AFP)

Rovatok