Index Vakbarát Hírportál

Az Erste helyzete stabil, érdekelődnek a Sberbank iránt

2022. március 9., szerda 15:23

Az Erste Bank Hungary Zrt. szerdán ismertette tavalyi eredményeit, valamint jelezte, hogy a magyar leánybank helyzete stabil. Szerintük a forintgyengülésre ráugrottak a spekulánsok. A Sberbank felszámolása kapcsán azt közölték, hogy minden akvizíciós célpont érdekes a számukra.

Az Erste megállapodott a Commerzbank Zrt. és a Random Capital Zrt. megvásárlásáról: a Commerzbank állományát tekintve három százalék körüli részesedéssel rendelkezik a vállalati hitelek piacán, míg a Random Capitallal közel 22 ezer értékpapírszámla és mintegy hetvenmilliárd forint megtakarítás érkezett az Erste kötelékébe. A bank emellett együttműködési megállapodást kötött a Deutsche Leasing Hungariával. A partnerségnek köszönhetően az Erste és a lízingcég még hatékonyabban tudja kiszolgálni vállalati ügyfeleit, valamint tovább bővül az elérhető termékek köre.

Az Erste Bank Hungary 2021-ben 59,238 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami a gyenge, 2020-as, 22,952 milliárd forintos adathoz képest ugyan sokkal magasabb, azonban elmarad a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben produkált 60,174 milliárd forintos eredménytől.

A működési bevételek évről évre folyamatosan növekednek, ebben szép adatsort produkál az Erste magyar leánybankja. A 2020-as 154,551 milliárd forinthoz képest 2021-ben 14,3 százalékos növekedéssel 176,647 milliárdot sikerült elérniük, miközben a működési költségek sokkal kisebb mértékben, mindössze 10,4 százalékkal emelkedtek, 74,939 milliárdról 82,709 milliárdra. 2020-ban – ha nem is túl nagy mértékben – a bank üzemi eredménye emelkedett az elmúlt években: a 2019-es 78,409 milliárd után 2020-ban 79,613 milliárd, 2021-ben pedig 18 százalékot emelkedve 93,938 milliárd forintra nőtt. A működési költségeken belül magyar sajátosságként 28 milliárd forintnyi a banknál az extraadó és extrabefizetés összege. A 2020-as kiugró kockázati költségösszegnek nyoma sem volt 2021-ben, visszaállt a 2019-es szintre.

A ROE-mutató (sajáttőke-arányos nyereség) 2019-ben 15,8, 2020-ban csak 5,6, míg 2021-ben 13,5 százalék lett, talán ez mutatja meg leginkább, hogy mikor milyen éve volt idehaza az Erste Bank Hungarynek.

A költség-bevétel arány 2021-ben 2,3 százalékpontot javult az előző év 1,1 százalékos romlása után. A hitelállomány 2021-ben 9,2 százalékkal emelkedett, 1833,91 milliárdról 2001,76 milliárd forintra. A betétállomány még ennél is gyorsabban, 2021-ben 19,1 százalékkal 2683,241 milliárdról 3195,819 milliárdra nőtt. Emiatt a hitel-betét arány fokozatosan csökkent, a banknál 2019-ben még 73,1, 2020-ban 65,3, 2021-ben pedig 58,6 százalék volt. A betételhelyezések volumene ugyanis a moratórium és a fogyasztás visszafogásának hatására sokkal jobban gyarapodott, mint a hitelfolyósítás mértéke.

A bank beszámolója szerint a magyar leány működése stabil, de a nemteljesítő hitelek aránya (NPL-ráta) évről évre fokozatosan nő. A 2019-ben tapasztalt 2,5 százalékról a 2020-as három százalék után 2021-ben 3,6 százalékra változott. A teljesítő hitel- és kötvényállomány kilenc százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az új kihelyezés pedig három százalékkal növekedett.

A magyarországi Erste-csoport-tagok által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – 2021-ben 17 százalékkal 4154 milliárdra nőtt, ezen belül a befektetések aránya 57 százalék volt.

Ezzel a banknál kezelt értékpapírok állománya már 2700 milliárd forintra hízott, az ügyfelek részvényállománya pedig 35 százalékkal növekedett.

A Random Capitallal az Erste csoportszinten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) első számú kereskedőjévé vált. Az Erste Befektetési Zrt. és a Random Capital együtt a legnagyobb forgalmat érte el a BÉT-en 2021-ben a maga 1766 milliárd forintos részesedésével.

A jelzáloghitelek kihelyezése 27 százalékkal, a személyi kölcsönöké szintén 27 százalékkal, míg a mikrohiteleké 33 százalékkal nőtt. Utóbbit legnagyobb mértékben a Széchenyi-kártya második félévi korrekciója magyarázza. Eközben harminc százalékkal csökkent a babaváró hitelek kihelyezése.

A kártyahasználat mennyisége is új rekordot döntött. A kártyahasználat alkalmainak száma egy év alatt 25 százalékkal emelkedett. Az Erste ügyfeleinek 62 százaléka digitálisan is aktív, a mobilappot használják a legtöbben.

A vállalati szegmens hitelállománya három százalékkal 816 milliárd forintra emelkedett, az új hitel- és kötvénykihelyezés pedig hét százalékkal nőtt ebben a szegmensben.

Törlesztésre ment a családi adó-visszatérítés 

Az Erste tapasztalatai alapján az idén érkezett extra családi adó-visszatérítéseket az ügyfelek jelentős összegben hiteltörlesztésre, emellett befektetésekre és fogyasztásra egyaránt fordították. Nem számítottak ilyen mértékben a befektetések összegének növekedésére, ezért az elért eredmény kellemes meglepetésként érte a bankot – válaszolták a sajtótájékoztatón.

Kérdésre jelezték, hogy a nyersanyagárak emelkedése hatással lesz minden cégre, így az Erstére is, de részletekbe nem bocsátkoztak. A fogyasztási hitelezés kapcsán arra számítanak, hogy ez 2022-ben csökkenni fog, de meglátásuk szerint a lakáshitelek volumene megmaradhat. Később jelezték, hogy arra számítanak, az idén óvatosabbak lehetnek a hitelfelvétellel a magyar ügyfelek.

Arra a kérdésre, hogy a Sberbank akvizíciós célpont lehet-e az Erste számára, közölték, hogy minden lehetőség érdekelheti az Erstét, ezért a múlt héten bedőlt, felszámolásra kerülő állomány sem képez ez alól kivételt.

A banknál úgy látják, hogy a forintgyengülésre ebben az esetben csak a spekulánsok ugrottak rá. Az Erste ügyfeleire nem volt jellemző, hogy az előző időszakban a forint ellen spekuláltak volna.

A moratóriumból kikerülő ügyfelek hiteltörlesztési hajlandóságára vonatkozó kérdés kapcsán azt közölték, hogy ugyan a moratórium lejártakor előfordultak késések a hiteltörlesztésekkel, de úgy látják, hogy a exmoratóriumosok között is hónapról hónapra a normálnak megfelelő szintre csökken az NPL-ráta. Az idén befolyt szja- visszatérítés is sokat segített a törlesztésekben. A bank szerint a neheze még csak most következik, ami miatt a nemteljesítő hitelek arányának növekedésére számítanak.

Folyamatosan követjük az orosz–ukrán háború eseményeit, percről percre frissülő cikkünket itt találja.

(Borítókép: Róka László / MTI)

Rovatok