Index Vakbarát Hírportál

Postai kifizetéssel megkezdik a Sberbank ügyfeleinek kártalanítását

2022. március 10., csütörtök 18:59

Március 11-én megkezdődik a postai kifizetés a végelszámolás alatt álló Sberbank ügyfeleinek kártalanítására, országszerte több mint 2000 településen 41 292 betétesnek 11,472 milliárd forintot fizetnek ki – közölte az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) csütörtökön az MTI-vel.

Az OBA tájékoztatás szerint a maximum 200 ezer forintos összegre jogosult több mint 29 ezer betétes a kézbesítőtől veheti át a kártalanítási összeget. A 200 ezer és 2,5 millió forint közötti összegre jogosult több mint 12 ezer betétes a kijelölt postán kaphatja meg az összeget.

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy az ügyfelek már szombaton átvehetik a pénzt, ha az értesítőben megjelölt posta nyitva tart. Ha nem, akkor a legközelebbi munkanapon, azaz szerdán juthatnak hozzá.

A postán történő átvételre a betéteseknek március 29-ig nyílik lehetőségük. Az át nem vett összegeket a Magyar Posta vissza fogja utalni az OBA-nak, az ilyen összegért a betétesek 5 éven belül jelentkezhetnek közvetlenül az OBA-nál – írják a közleményben.

Előfordulhat, hogy az érintettek hamarabb megkapják a pénzüket, és csak ezt követően jut el hozzájuk postai úton a kártalanításról készített kivonat – közölte az OBA.

A kártalanítást az OBA a végelszámolás alatt álló Sberbanktól kapott adatok alapján végzi, és azt kéri a bank minden ügyfelétől, hogy amennyiben a kapott összeg kevesebb, mint amire számított, akkor vegye fel a kapcsolatot a Sberbank végelszámolását végző PSFN Kft.-vel, és tisztázza számlaegyenlegét.

Rovatok