Index Vakbarát Hírportál

Felsült a Wise egy egyszerű utalással

2022. március 10., csütörtök 16:11

Eddig nem ismert problémába is ütközhet, aki a Wise-on keresztül intézi a banki átutalásait. A Wise-nál akár több napig állhat egy utalás, így problémát jelenthet, ha a teljesítésre minél előbb szükség lenne. Szerencsére a felmerült problémára létezik megoldás, így elkerülhető, hogy valaki egy másik számláról is rendezze ugyanazt a tételt – derül ki egy, a Kiszámoló.hu által leírt esetből.

Bárki találkozhat olyan helyzettel, hogy határidőig kellene rendeznie egy számlát, de a Wise – vagy egy másik szolgáltató – ellenőrzés céljából zárolja a pénzt. Ez a folyamat jellemzően több napig tarthat, így egyáltalán nem biztos, hogy teljesítik az átutalást a számla fizetési határidejéig, ezért eleve aggódhat az ügyfél, hiszen nem tudja, hogy időben megérkezik-e a pénz, amelyet elküldött. 

Jelen helyzetben azért is találkozhatnak többen ezzel a problémával, mert a többnapos ellenőrzéseket a Wise valamiért az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos eseményekkel magyarázza, valamint azzal indokolják – a portál által ismertetett válaszlevél szerint –, hogy egy külsős vállalattal végeztetik az ellenőrzést, ami szintén lassítja a folyamatot.

Amellett hogy ez adatkezelési kérdéseket is felvet, az ügyfelek amiatt is aggódhatnak, ha az adott utalást egy másik banknál vezetett számláról is megpróbálják teljesíteni, akkor vissza kell vonatni az első, ellenőrzésen fennakadt wise-os utalást. A blog szerint erre az jelenthet megoldást, hogy a magyar ügyfélszolgálatnál kérhető, hogy a tényleges ellenőrzés végeztével már ne utalják tovább az összeget.

(Borítókép:  Chris Ratcliffe / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok