Index Vakbarát Hírportál

Nagyon rossz hónapjuk volt a magyar befektetőknek februárban

2022. március 16., szerda 17:17

Főként a részvények értéke csökkent. A kötvény- és a pénzpiaci alapok vagyona is apadt.

Februárban csökkent a befektetési alapokban kezelt vagyon. Igaz, ez csak bő egyszázalékos mérséklődést jelent a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége adatai szerint. Így 85 milliárddal apadt a 7565 milliárd forintot kitevő összvagyon, ebben az ukrajnai krízis is szerepet játszott. 

A vegyes alapoknál hárommilliárd forint értékű tőkét fektettek februárban, amely továbbra is a legmagasabb érték a kategóriák között.

A részvényalapokba csaknem kétmilliárd forintnyi pénzforrás áramlott be, ami hatszázalékos értékcsökkenéssel párosult, írta a napi.hu.

A tőkevédett alapokhoz szintén mintegy kétmilliárdnyi tőke érkezett, a vagyon ebben a szegmensben nőtt leginkább, négy százalékkal.

Az abszolút hozamú alapokból mintegy ötmilliárdnyi befektetés távozott, emiatt is apadt az eszközérték. Valamelyest csökkent a kötvény-, illetve a pénzpiaci alapok vagyona, ezekből is kiáramlott tőke.

Rovatok