Index Vakbarát Hírportál

Lesz elég tojás húsvétra, de drágábban juthatunk majd hozzá

2022. március 19., szombat 18:39 | aznap frissítve

A tojás átlagos darabonkénti fogyasztói ára az ünnepig várhatóan 55 forint körüli értékre kúszik fel, jó hír ugyanakkor, hogy a hazai gazdaságok működése biztosított.

Húsvétra 55 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, de a hazai termelők képesek kielégíteni az ilyenkor megnövekvő igényeket is – derült ki az Agroinform elemzéséből. A takarmány-, energia- és munkaerőköltségek megugrása miatt jelentősebb áremelkedésre lehet számítani.

A takarmányok ára a tojástermelésben majdnem 40 százalékkal haladta meg a múlt év utolsó negyedévében az egy évvel korábbit, eközben a termelők mindössze 16 százalékkal magasabb, 28,17 forintos termelői áron tudták értékesíteni a tojást.

A szintén jelentősen megugró energia- és munkaerőköltségek tovább rontották az ágazat jövedelmezőségét, de az elmúlt időszakra jellemző túlkínálat sem tette lehetővé, hogy a forgalmazók elérhessék a gazdaságos működéshez minimálisan szükséges termelőiár-szintet, mivel a hazai fogyasztóknak eladott étkezési tojás 20-25 százaléka importból származik.

Molnár Györgyi, a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének titkára ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a madárinfluenza miatt mind Franciaországban, mind Olaszországban jelentős tojótyúkállományt kellett felszámolni, emellett a háború kitörése miatt a korábbi jelentős ukrán tojásimport is akadozik.

A csökkenő kínálat miatt a kereskedők immár hajlandóak megfizetni a termelők által igényelt, 40 forintos átlagos termelői árat. Ez az árszint már biztosítani tudja a hazai gazdaságok megfelelő működését, és garantálja a húsvéti időszak megfelelő tojáskínálatát

– emelte ki Molnár Györgyi. 

A fogyasztók a termelőiár-emelkedést várhatóan csak részben fogják megérezni: a már jelenleg is 50 forint feletti átlagos darabonkénti fogyasztói ár húsvétig várhatóan 55 forint körüli értékre kúszhat fel.

Rovatok