Index Vakbarát Hírportál

Becsó Zsolt: Újrapozicionálják Bátonyterenyét

2022. március 29., kedd 17:15

Új ipari övezet alapkövét tették le Bátonyterenyén – írta meg az MTI.

A városban már működő ipari övezet mellett egy újat is kialakítanak Bátonyterenyén – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára Bátonyterenyén, a beruházás alapkőletételi ünnepségén.

Schanda Tamás elmondása szerint

a fejlesztés keretében nettó 1,2 milliárd forintból egy 30 hektár területű ipari zónával és összekötő úttal, továbbá az ezekhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekkel bővül a település.

Hozzátette: a beruházás újabb vállalkozások betelepülésével teremt további munkahelyeket, jelentősen segíti Bátonyterenye és térsége gazdasági fejlődését.

2030-ra Magyarország a legjobb lesz

Az államtitkár ismertette: a kormány célja, hogy 2030-ra hazánk egyike legyen azon országoknak, ahol a legjobb élni és dolgozni. Ehhez csökkenteni kell a területi hátrányokat és növelni a vidék népességmegtartó erejét. Mindez akkor érhető el, ha a vidék Magyarországa tovább erősödik. A kormánynak pedig pontosan ez az egyik legfontosabb küldetése – fűzte hozzá.

Felidézte: 2021-ben a gazdasági növekedés messze meghaladta az Unió átlagát, és megjegyezte: a járvány ellenére elért 7,1 százalékos GDP-bővülés annak tükrében különösen nagy eredmény, hogy a baloldali válságkezelés idején a csökkenés volt hasonló mértékű.

Ezzel párhuzamosan a magyar foglalkoztatásbővülés is az egyik legnagyobb mértékű és leggyorsabb volt az EU-ban – mondta Schanda Tamás. Kiemelte:

2010-hez képest 1 millióval többen dolgoznak ma az országban.

Ugyancsak az Unió legjobb három adatának egyikét tudtuk felmutatni a beruházások növekedése terén is. Közlése szerint a most induló beruházás is hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország még erősebb és versenyképesebb legyen.

Kitért arra is, hogy az ipar bővülése az elmúlt 12 évben négyszerese volt az Európai Unió átlagának. Ezek az eredmények addig vannak biztonságban, amíg a gazdaságpolitika középpontjában a magyar emberek, családok és vállalkozások állnak – hangsúlyozta Schanda Tamás.

Újrapozicionálják Bátonyterenyét

Becsó Zsolt (Fidesz–KDNP), a térség országgyűlési képviselője, Nógrád megye salgótarjáni székhelyű, 1-es számú választókerületének képviselőjelöltje az eseményen rámutatott: a helyi ipari park bővítése újrapozicionálja Bátonyterenyét és környékét. Hozzátette: ezzel együtt Kelet-Nógrád egészében kézzelfogható és az itt élők életminőségét javító fejlesztések valósultak meg az elmúlt években.

A politikus elmondása szerint 2010-ben drámai foglalkoztatási helyzet jellemezte a várost, ahol 20 százalékot meghaladó volt a munkanélküliség.

Ezért tekintették elsődleges feladatnak a munkahelyek megőrzése mellett vonzó feltételeket teremteni a fejlesztésre, bővülésre, letelepedésre a meglévő és az ideérkező vállalkozások számára. Szavai szerint mindezt nagyban segítette a 21-es főút négysávosítása, amely gazdasági szempontból is meghatározó jelentőségű a térség egésze számára – közölte le az MTI.

Nagy-Majdon József (Fidesz–KDNP), Bátonyterenye polgármestere rámutatott: a frissen bejelentett fejlesztések, köztük az ipari park bővítése a következő években, évtizedekben megváltoztatják a település, sőt a térség életét. Véleménye szerint az épülő új ipari park egy fontos kitörési pont nemcsak Bátonyterenye, de annak vonzáskörzete számára is, amely az egykor nagy múltú, bányászatra, kohászatra épülő helyi gazdaságot újra felhelyezi az ország térképére.

Rovatok