Index Vakbarát Hírportál

Pénzbírság és szerződésmódosítás a Google büntetése

2022. március 29., kedd 13:55

A párizsi kereskedelmi bíróság kétmillió euróra büntette a Google-t a mobilalkalmazások fejlesztőivel szembeni visszaélésszerű kereskedelmi gyakorlata miatt – jelentette az AFP francia hírügynökség kedden.

Az MTI beszámolója szerint a Google-nek emellett három hónapon belül módosítania kell forgalmazási szerződésének hét pontját is. A vállalatot 2018-ban idézte bíróság elé a francia fogyasztóvédelmi és versenyhivatal, mert külön tarifákat határozott meg a legnépszerűbb francia startupok számára, hogy platformjain értékesíthessék alkalmazásaikat. A versenyhivatal egyúttal kifogásolta, hogy a Google egyoldalúan módosíthatta a szerződéseket.

Az Apple-t is bíróság elé citálták hasonló gyakorlat miatt, de abban az ügyben még nem született döntés. A bíróság hétfői döntésében úgy ítélte meg, hogy a Google érdemi tárgyalás nélkül döntött forgalmazási megállapodásának kifogásolt pontjairól.

A bíróság azzal indokolta döntését, hogy a 2015. május 5. és 2016. július 2. közötti időszakban keletkezett szerződési előírásokkal megpróbálták egyenlőtlen helyzetbe kényszeríteni az alkalmazásfejlesztőket, miközben jelentős egyensúlytalanság volt a szerződő felek jogai és kötelezettségei között.

Az egyik kifogásolt szerződési kitétel például előírta, hogy a fejlesztők a Google által meghatározott ártartományban értékesítsék alkalmazásaikat, miközben az óriáscég minden eladás után harmincszázalékos jutalékot vett fel.

A Google azzal érvelt, hogy az Android és a Google Play több lehetőséget nyújt az alkalmazásfejlesztőknek, mint bármely más platform, és jóval szélesebb közönséget érhetnek el általuk. Az amerikai óriáscég megjegyezte: a bíróság által kifogásolt pontok közül már többet módosított, és a kisebb fejlesztők, valamint az előfizetők esetében nemrég a jutalékot is csökkentette.

Rovatok