Index Vakbarát Hírportál

9 százalékos infláció jöhet idén, és az 5 százalékos gazdasági növekedésnek is lőttek

2022. március 29., kedd 13:05

A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint 2022-ben akár 9 százalékos is lehet az infláció, miközben a korábban várt 5 százalékos GDP-növekedés sem fog teljesülni a háború miatt.

A magyar gazdaság minden ágazatában eluralkodott a pesszimizmus a háború miatt – írja a hvg.hu a GKI márciusi elemzése alapján. Az elemzőcég legutóbb három hónappal ezelőtt, decemberben még az prognosztizálta, hogy 4,5-5 százalék körüli lehet a GDP-növekedés, miközben az inflációt 5 százalékra becsülték.

Ehhez képest a cég most 2,5-3 százalékos növekedéssel és 9 százalékos inflációval számol.

Ráadásul a cég még azt is hozzátette, hogy a növekedési előrejelzésében nagyon nagy a bizonytalanság, vagyis könnyen lehet, hogy még ennyit se ér majd el a GDP-növekedés (ellentétben az inflációval, amely már csak a 2022-es év eddigi fejleményei alapján is úgy tűnik, hogy nagymértékű lesz).

A GKI szerint a GDP-növekedés tekintetében a háború mellett bizonytalanságot eredményez még a jogállamisági kérdés és az uniós támogatások helyzete, valamint az, hogy meddig tud még tartani a gazdasági növekedés a hatalmas államháztartási hiány és az egyre csak növekvő költségek mellett. 

Az MNB egyébként néhány napja közzétett kimutatásában szintén nem túl pozitív számokkal kalkulált:

ők az idei év egészére 7,5 és 9,8 százalék közti inflációt várnak.

Emellett viszont a gazdasági növekedésnél valamivel optimistábbak voltak: ott 2,5 és 4,5 százalék közti mértéket valószínűsítettek.

(Borítókép: Oláh Tibor / MTI)

Rovatok