Index Vakbarát Hírportál

Matolcsy György: Elromlottak a pénzügyi egyensúlyok Magyarországon

2022. április 26., kedd 15:45

A jegybank kedden folytatta kamatemelési ciklusát, a kamatdöntést követően pedig Matolcsy György, az MNB elnöke tartott sajtótájékoztatót.

„Elromlottak a pénzügyi egyensúlyok Magyarországon” – jelentette ki a keddi kamatdöntést követő sajtótájékoztatón Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

A jegybankelnök szerint a piaci egyensúly – a kereslet-kínálat – felbomlott, elszabadult az infláció, a kormány pedig nagyon helyesen árstopokkal fékezi. Matolcsy György elmondta, hogy

Magyarországon kilenc százalék körüli éves infláció lesz idén.

Úgy véli, hogy szintén elromlott a költségvetés egyensúlya – pedig szerinte óriási vívmány volt, hogy korábban három százalék alatt tartottuk a költségvetési hiányt –, valamint a külkereskedelmi egyensúly is (főleg a folyó fizetési mérleg).

Matolcsy György kijelentette, hogy „mindhármat helyre kell hoznunk”, ezért is hozott ma a Monetáris Tanács ilyen döntést.

Adóreformot sürget az MNB

A jegybankelnök beszélt arról is, hogy az MNB-ben úgy gondolják, hogy „le kell tenni egy második adóreform alapjait”. Hozzátette, hogy ezt a 2010-es évek elején már sikeresen megtették. Ennek az adóreformnak szerinte zöldnek, digitálisnak és a forgalmi adóra koncentrálónak kell lennie

Matolcsy szerint a monetáris politika mindent megtesz a fenti kihívások megoldásaiért, de szükségük van a költségvetés támogatására is, azaz arra, hogy helyreálljon a költségvetési egyensúly – ezt javasolják is a kormánynak.

Az MNB küzd az infláció megfékezésérért, és további javaslatokkal segíti majd a kormány munkáját

– fogalmazott a jegybankelnök.

Csak jövőre csökkenhet érdemben az infláció

Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerint csak az orosz–ukrán háború 2,5-3 százalékpontot jelenthet az idei inflációban. Várakozásaik szerint

2023-ban indulhat meg az infláció csökkenése.

Szerinte a magyar gazdaság erős fundamentumokkal rendelkezik, ezt jelzi az is, hogy adataik szerint 2022 első negyedévében még tovább élénkülhet a növekedés: hét-nyolc százalékos éves reálgazdasági növekedést várnak az év első három hónapjára, ami várhatóan az uniós rangsor első néhány helyének valamelyikére lehet elég.

Kijelentette, hogy az árstabilitás elérése érdekében a monetáris politika fókuszában továbbra is az infláció elleni fellépés áll – amíg az infláció el nem éri a háromszázalékos célt.

(Borítókép: Matolcsy György  2021. december 1-jén. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok