Index Vakbarát Hírportál

ITM: Egy év alatt tizenhat százalékkal csökkent a munkanélküliek száma

2022. április 27., szerda 08:33

2022 teljes első negyedévét követően áprilisban is jóval kedvezőbben alakult a regisztrált álláskeresők száma, mint 2010 óta az azonos hónapokban bármikor. A jelenlegi, kevesebb mint 242 ezer főnél tavaly áprilisban negyvenhatezerrel, 2020 negyedik hónapjában pedig közel kilencvenezerrel voltak többen az álláskeresők – derült ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerkesztőségünknek küldött közleményéből.

Az elmúlt évtized eleje óta a munkaalapú gazdaság sikeres kiépítésével egymillió új munkahely létesült Magyarországon, a munkanélküliségi ráta a harmadára zsugorodott.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat gyorsjelentése szerint az előző hónaphoz viszonyítva közel tízezer fővel, egy év alatt 16 százalékkal csökkent az állás nélkül lévők száma.

Az év negyedik hónapjában még sosem tartottak nyilván az idén áprilisinál kevesebb álláskeresőt.

Az időjárás enyhülésével megkezdődött az élénkülés a mezőgazdaságban, turizmusban és építőiparban, ami további bővülést hozhat a foglalkoztatásban – írták a közleményben.

A rendszerváltás óta nem tapasztalt csúcsot jelent, hogy hosszú hónapok óta hozzávetőleg 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon. A munkanélküliek aránya az uniós átlag felét teszi ki, és a legalacsonyabbak közé tartozik Európában.

A hazai foglalkoztatási ráta a 2010-es 56 százalékról óriási ugrással 74 százalékra nőtt, tavaly nyár óta ezen a korábban példátlanul magas szinten alakul. 2021 végén az uniós tagállamok közül negyedéves alapon Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatás

– fogalmazott Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Hozzátette, az álláskeresők elhelyezkedését ösztönző Vállalkozások munkaerő-támogatása programban már több mint 40 ezer fő felvételéhez ítéltek meg mintegy 24 milliárd forintot. 

Rovatok