Index Vakbarát Hírportál

Itt az újabb dízelbotrány? A Suzukinál is trükközhettek

2022. április 27., szerda 14:46

A frankfurti ügyészség gyanúja szerint a Suzuki dízelautóinál is lehetett trükközés a károsanyag-kibocsátást mérő szoftver esetében – írta a Reuters értesülésére hivatkozva a Világgazdaság.

Az ügyben a Suzuki mellett a Stellantis és a Marelli is érintett. Az ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozás Németország és Olaszország mellett Magyarországon is folyik. 

A lap felidézi, hogy a holland közúti hatóság már 2020 januárjában megállapította, hogy többek között a Suzuki is megsértette az Európa Unió károsanyag-kibocsátásra vonatkozó szabályait, méghozzá a Vitara dízelmodell esetében – ugyanis a hollandok szerint az a tesztelési körülményekhez képest sokkal magasabb szintű káros anyagot, nitrogén-oxidot bocsátott ki.

A Volkswagen esetében 2015-ben robbant ki a dízelbotrány, amely összesen több mint 32 milliárd eurójába került a konszernnek. Ebbe beletartoznak a kártérítések, a visszavásárlások, a visszahívások és a bírságok is.

(Borítókép: Akio Kon / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok