Index Vakbarát Hírportál

Új vezetője lesz a Generalinak

2022. április 29., péntek 18:07

Megválasztották a nemzetközi Generali-csoport új igazgatóságát, és elfogadták a 2021-es pénzügyi beszámolót a pénteken Triesztben megtartott éves közgyűlésen.

A Generali 2021-es pénzügyi beszámolója szerint a csoport 1847 millió eurós nettó eredménnyel zárt.

A közgyűlésen bejelentették, hogy részvényenként 1,07 euró osztalékot osztanak ki a részvényesek között, amelyet május 25-től kell fizetni. A részvényekkel május 23-tól osztalékmentesen kereskednek.

Az igazgatóság létszámát 13 főben határozták meg, majd új igazgatóságot is választottak, amely három pénzügyi évre, azaz a 2024-es pénzügyi beszámoló jóváhagyásáig tölti be a tisztséget.

A részvényesek többségének, 56 százalékának szavazata alapján a Generali eddigi vezérigazgatója, Phillippe Donnet megbízást kapott a következő három évre. A 14 év után leköszönő elnök, Gabriele Galateri utódja Andrea Sironi, az Olasz Értéktőzsde korábbi elnöke lesz – írja az MTI.

Rovatok