Index Vakbarát Hírportál

Végre kijutnak az áruk Ukrajnából, ami az egész világnak kulcskérdés

2022. április 30., szombat 05:48

Sikerült a több mint 71 ezer tonna ukrán kukoricát szállító rakomány lerakodása a héten a romániai Konstanca fekete-tengeri kikötőjében. Ez volt az első azóta, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát – ezt a Comvex kikötőüzemeltető cég vezetője közölte.

Mivel Ukrajna tengeri kikötői a több mint két hónappal ezelőtt kezdődött háború óta blokád alatt állnak, a világ negyedik legnagyobb gabonaexportőre arra kényszerül, hogy a nyugati határon át vonattal, vagy a Duna kis kikötőin keresztül Romániába küldje a szállítmányokat. Pénteken viszont végre sikerült egy kukoricával megrakott szállítóhajót kijuttatni az országból. Így először tudott exportálni a háború kezdete óta mintegy 71 ezer tonna terményt.

Az ukrán gabonaexport azért fontos, hogy ne legyen – a kikötők blokkolása miatt – globális élelmezési válság.

Viorel Panait, a Comvex elnöke szerint ők üzemeltetik Európa leggyorsabban rakodó gabonaterminálját. Így képesek naponta akár 70 000 tonnát is feldolgozni, valamint egy ásványi anyagokat kezelő terminált is üzemeltetnek.

A hét elején sikeresen befejeződött mintegy 35 000 tonna ukrán vasérc berakodása is. Egy másik hajó berakodása pedig május 15-e körül várható – a Reuters beszámolója szerint.

A kezdeti állapotokhoz képest, amikor mindenki alternatívák után kutatott, lassan kialakulnak a szállítási folyosók az exportszállítmányok számára

– nyilatkozta a kikötőüzemeltető cég vezetője. Eddig mintegy 80 000 tonna ukrán gabonát küldtek Konstancába, és további 80 000 tonna már úton van oda. Az Európai Unióhoz tartozó Románia Bulgáriával, Törökországgal, Grúziával, Ukrajnával határos a Fekete-tengeren, amely így a gabona- és a kőolaj-szállítmányok fő szállítási útvonala lett. Ahhoz, hogy ezt a kikötőt más forrásokkal is összekössék, további munkálatok szükségesek:

A kikötő körüli infrastruktúra minden romániai gazdasági tevékenység számára problémát jelent. A lassú hozzáférés többletköltségeket generál ezekben az iparágakban

– a Comvex elnöke szerint, aki üdvözölte a román kormány azon terveit, hogy a kikötőt az ukrán határokkal vasútvonalon összekössék.

Ukrajna a héten egyébként azzal vádolta meg Oroszországot, hogy gabonát lopott az általa megszállt területeken. Kijev szerint a tavaszi vetés megzavarása és az ukrán kikötők háborús blokádja fenyegeti a globális élelmiszer-biztonságot.

(Borítókép: Eduard Kornijenko / Reuters)

Rovatok