Index Vakbarát Hírportál

Jelentős mínuszban zárt hétfőn a tőzsde, nagyot zuhant a Mol

2022. május 2., hétfő 18:08

Folytatódott a negatív hangulat a tőzsdén, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 766,46 pontos, 1,76 százalékos csökkenéssel 42 703,38 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: folytatódott a negatív hangulat a tőzsdén, „ez egybevág a nemzetközi piacokkal”. A vezető részvények közül egyedül a Richter tartotta magát.

A szakember hozzátette: a Mol nagyon durván esett, mivel az Európai Bizottság keddre várható javaslata szerint az év végével kitiltanák az EU-ból az orosz olajtermékek importját.

Emiatt esett az olajtársaság papírja, miközben ez már hetek óta téma volt. A társaságnak 2-4 év kellene, hogy át tudjon állni más, vagyis nem orosz olajra, ellenkező esetben jelentős vesztesége keletkezne – tette hozzá.

A Mol 148 forinttal, 4,84 százalékkal 2910 forintra csökkent, 3,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,93 százalékkal 10 700 forintra esett, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,16 százalékkal 384 forintra gyengült, forgalma 82,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,70 százalékkal 7200 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4014,12 ponton zárt hétfőn, ez 34,51 pontos, 0,85 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Rovatok