Index Vakbarát Hírportál

Brüsszel szerint sorra szegi a szabályokat az Apple

2022. május 2., hétfő 16:34

Az Apple-lel szemben erős vádakat fogalmaztak meg az Európai Unió hatóságai. Állításuk szerint a nagyvállalat megsértett az EU-s versenyjogokat, mivel visszaélt a mobilfizetési területen tapasztalható erőfölényével. Állítólag korlátozta a riválisok hozzáférési lehetőségét az érintés nélküli technológiához.

Vizsgálatot folytatott az Európai Unió versenyhatósága az Apple-lel szemben annak mobilos fizetési szolgáltatása miatt, amely során azt találták, hogy az amerikai cég megakadályozza a versenytársaknak, hogy hozzáférjenek a „tap and go” chipekhez vagy az NFC-technológiához. Így szerintük az Apple Pay rendszere jogtalan előnyre tett szert – derül ki az Európai Bizottság által közzétett közleményéből. Az NFC a Near Field Communication rövidítése – itt egy olyan technológiáról beszélünk, amely lehetővé teszi a fájlok vezeték nélküli átvitelét egyik mobileszközről a másikra.

Vannak arra utaló jelek, hogy az Apple korlátozta a hozzáférését ehhez a kulcsfontosságú technológiához.

– Ezt Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős ügyvezető alelnöke közölte. Nyilatkozatában kitért arra is, hogy a bizottság „előzetesen megállapította, hogy az Apple korlátozhatta a versenyt az Apple Pay javára”.

Amennyiben a vádak beigazolódnak, akkor az amerikai technológiai vállalat a globális forgalmának akár 10 százalékát kitevő bírságra is számíthat.

Az Apple-t azzal kapcsolatban is vizsgálják, hogy az App Store-ban hátrányos helyzetbe hozta a riválisait. Az eljárások azután indultak el, hogy a Spotify zenei streamingszolgáltatás több mint két évvel ezelőtt panaszt tett a bizottságnál.

A mostani vádakat azután fogalmazták meg, hogy Brüsszel két, mérföldkőnek számító jogszabályt is – köztük a digitális piacokról szóló törvényt – elfogadott. Ezekkel egyértelműen a nagy techvállalatok visszaszorítása a célja.

Az előzetes megállapításokban Brüsszel úgy véli, hogy az Apple „jelentős piaci erővel rendelkezik az intelligens mobileszközök piacán, és jelentős erőfölényben van a mobiltárcák piacán is”.

A mobilfizetési rendszerek egyre nagyobb szerepet játszanak a digitális gazdaságban. Ezért az európai fizetési piacok integrációja szempontjából fontos, hogy a fogyasztók számára versenyképes és innovatív fizetési környezet álljon rendelkezésre

– nyilatkozta az EU versenypolitikáért felelős ügyvezető alelnöke a Financial Times összefoglalója szerint. 

Az Apple közleményben reagált a vádakra:

Az Apple Payt úgy terveztük, hogy egyszerű és biztonságos fizetési módot biztosítson a felhasználók számára. Így az ügyfeleknek egy érintés nélküli fizetési rendszert tudunk kínálni. Az Apple Pay csak az egyik az európai fogyasztók számára is elérhető számos fizetési lehetőség közül. Az NFC-hez való hozzáférés pedig egyenlően biztosított minden vállalat számára. Továbbra is együtt fogunk működni a bizottsággal.

(Borítókép: Justin Sullivan / Getty Images)

Rovatok