Index Vakbarát Hírportál

Veszélyesek a vízforralók, vissza kell hívni a vásárlóktól

2022. május 6., péntek 10:13

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálatban 16 elektromos vízforraló termékbiztonsági megfelelőségét ellenőrizte a tárca akkreditált laboratóriuma, négy kanna az elégtelen hővédelem miatt túlmelegedhet, kigyulladhat, egy áramütés-veszélyesnek bizonyult, egy másikat pedig mindkét szempontból kockázatosnak találták a szakemberek.

Az ITM kiemeli, hogy szinte mindenki használ elektromos kannákat, leggyakrabban talán tea- vagy kávékészítéshez melegítenek bennük vizet otthon vagy a munkahelyen. Különösen fontos tehát, hogy ezek az eszközök minden körülmények között biztonságosak legyenek. A víz és az elektromosság együttes jelenléte önmagában alapos okot szolgáltat arra, hogy a fogyasztóvédelem fokozott figyelemmel kísérje ennek a terméknek a piacát.

Ismertették, az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma vizsgálati eredményei szerint a 16 mintavételezett vízforralóból hat nem felelt meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az egyik készülék táplálására a gyártó védővezető nélküli hálózati csatlakozóvezetéket kötött be,

így annak bármelyik fémrésze és a benne lévő víz is feszültség alá kerülhet, ami akár halálos kimenetelű áramütést okozhat.

Több termék is súlyos kockázatot jelent

Mivel az elektromos kannák a víz felforralása után automatikusan kikapcsolnak, azokat sokan működés közben őrizet nélkül hagyják. A fellépő nagy üzemi áramterhelés hatására azonban a hőkorlátozó eszköz érintkezői összeragadhatnak, és ha nincs másik, a vízforraló túlmelegszik, műanyag részei megolvadnak, láng csap ki belőle, vagy kigyullad. Az öt kannánál megállapított hiba a tűz és égési sérülés veszélye szempontjából három készülék esetében súlyos kockázatot jelent a felhasználókra nézve. A termékvizsgálat részletes eredményei a fogyasztóvédelmi portálon olvashatók.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a tárca közleményében hangsúlyozta, a fogyasztóvédelem az ellenőrzésen megbukott hat terméket eltávolíttatja az üzletek polcairól.

A rázós elektromos kannák mindegyikét kivonják a forgalomból, súlyos veszély esetén a vevőktől való visszahívásukat is elrendelik.

A magyar szakhatóság tavaly a negyedik legtöbb jelzést küldte az uniós termékriasztási rendszerbe, több mint felüket villamossági termékek hibái miatt. A hazai fogyasztóvédelem messze a legnagyobb arányban hívja fel áramütési kockázatokra az európai társszervezetek figyelmét.

Rovatok