Index Vakbarát Hírportál

A magyarok többsége öt éven belül lecserélné az autóját

2022. május 7., szombat 13:11

Új autó vásárlását tervezi minden harmadik magyar autós, tízből 7 megkérdezett ráadásul már 5 éven belül cserélné a gépkocsiját. Egy felmérés szerint vannak általánosan fontos szempontok, mint amilyen az ár, ugyanakkor nagy különbségek is mutatkoznak például abban, mennyit kell várni a kiválasztott járműre.

A magyar autósok 70 százaléka 5 éven belül lecserélné a gépkocsiját. A legtöbben továbbra is benzines járművet választanának – a válaszadók 36 százaléka – az EY hazai autóhasználók körében végzett reprezentatív kutatása szerint. Ez az arány azonban az előző évhez képest 7 százalékponttal csökkent.

Ugyancsak enyhül az érdeklődés a dízelautók iránt.

2020-ban a válaszadók 12 százaléka, tavaly már csak 8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy legközelebb gázolajos kocsit venne. Ezzel párhuzamosan egyre többen nyitnak az alternatív hajtású autók felé.

A felmérésben megkérdezettek negyede hibrid, minden tizedik válaszadó pedig elektromos autót venne legközelebb. Az ár mellett meghatározó döntési szempontnak számítanak a gyártó termékeivel kapcsolatos korábbi tapasztalatok, a biztonság és a gazdaságos üzemeltetés. A válaszadókat leginkább a korrekt szervizdíjak és a hűségprogramok motiválnák arra, hogy elkötelezettek maradjanak az adott márka iránt.

A következő autóvásárlást a hazai vevők többsége saját forrásból fedezné.

Aki nem, az elsősorban banki hitelt venne fel, vagy családhoz, illetve baráthoz fordulna kölcsönért – derült ki az EY sajtóközleményéből.

A legfontosabb kritériumok

A 20–29 éves korosztály tagjainak 32 százaléka akár egy évet is várna a kiválasztott új járműre, míg a 30–60 évesek kevesebb mint 20 százaléka lenne csak ilyen türelmes. Utóbbiak többsége inkább készleten lévő gépkocsit választana, vagy valamilyen kompenzációt kérne a hosszú várakozási időért cserébe.

A hatékony értékesítés érdekében a legfontosabb kérdés, hogy az autókereskedők mennyire ismerik jól a vevőik igényeit – hangsúlyozta László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője. A szakember kiemelte, a mostani kutatás is rámutatott arra, hogy döntő különbségek vannak egyes vásárlói csoportok preferenciái között.

Használt autók

Ebben a kategóriában a válaszadók közel kétharmada – 61 százaléka – a garantált futásteljesítményt nézi, ami összhangban van azzal, hogy elsősorban hivatalos autókereskedésből vásárolnának ilyen gépjárművet.

A kereskedőktől elsősorban széles járműválasztékot, a régi gépkocsi beszámítását és a korábbi balesetek és javítások transzparens bemutatását várják el.

(Borítókép: Személyautót tisztogat egy kereskedő a Fővárosi Autópiacon 2013. szeptember 7-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok