Index Vakbarát Hírportál

Tízmilliárd eurós beruházással bővíti elektromosautó-gyártását a Volkswagen

2022. május 8., vasárnap 17:02

A Volkswagen AG német autógyártó konszern befektetőpartnerekkel együtt 10 milliárd eurót készül befektetni elektromos járművek és a hozzájuk szükséges akkumulátorok gyártásába Spanyolországban – közölte a konszern vezérigazgatója, Herbert Diess csütörtökön.

A Volkswagen márciusban bejelentette, hogy 7 milliárd eurót fordít egy akkumulátorgyár építésébe és elektromos járművek gyártásába a meglévő spanyolországi üzemeiben.

Ez az összeg az új partnerek bevonásával most 10 milliárdra emelkedett

– nyilatkozta Herbert Diess, a Volkswagen vezérigazgatója.

A vezérigazgató elmondta, hogy Németország után Európa második legnagyobb autógyártó országát, Spanyolországot egy új giga-akkumulátorgyár megépítésével és a meglévő két Volkswagen-üzem átalakításával az elektromos autók gyártására készítik fel. Majd hozzátette, hogy

A beszállítók teljes ökoszisztémáját hozzuk létre a lítium kitermelésétől az akkumulátorok összeszereléséig.

Fontos tudni, hogy az elektromos járművek gyártásának előmozdítása érdekében áprilisban Spanyolország mintegy 3 milliárd eurós hitelre és támogatásra vonatkozó pályázatot írt ki. A Volkswagen és spanyolországi érdekeltsége, a SEAT ajánlatot nyújtott be a pályázatra. A főként az Európai Unió világjárvány elleni segélyalapokból álló programja, az úgynevezett PERTE-alap nyerteseit az idén választják ki.

A Volkswagen-konszern 3 milliárd eurót tervez beruházni a saguntói üzemébe, további 3 milliárd eurót négy SEAT-üzembe, köztük a Barcelona melletti Martorellbe, valamint 1 milliárdot Pamplonába.

Azt is bejelentették, hogy Spanyolország legnagyobb áramszolgáltatójával, az Iberdrolával partnerségi megállapodást kötöttek, melynek célja napelempark létesítése a cég Valencia melletti Sagunto településen épülő akkumulátorgyárának részleges energiaellátásához.

Rovatok