Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Unió hitelt venne fel, hogy tudja támogatni Ukrajnát

2022. május 10., kedd 14:17

Két uniós tisztviselő szerint az Európai Bizottság jelenleg azt fontolgatja, hogy a huszonhét országot tömörítő csoport közös kötvénykibocsátással fedezné Ukrajna tizenötmilliárd eurós (több mint 5500 milliárd forint) hiányát. Erre a következő három hónapban kerülne sor.

Amennyiben megszületik a megállapodás, a tisztviselők szerint az új közös uniós hitelfelvétel az EU SURE rendszerén alapulhatna, amely a Covid–19-világjárvány idején a munkanélküli-segélyek finanszírozására szolgált.

Az egyik uniós tisztviselő szerint a Bizottság május 18-án tesz erre javaslatot. 

Ez azt jelentené, hogy Ukrajna nagyon olcsó hitelt kapna az Európai Uniótól, az európai uniós kormányoknak pedig garanciákat kellene nyújtaniuk arra, hogy az így közösen felvett pénzt visszafizetik.

Ez lehet az egyik modell, amelyet vizsgálunk, de még semmi sem dőlt el – mondta egy magas rangú uniós tisztviselő a Reutersnak. Szerinte az ötletet május 18. és 20. között, a Bonnban megrendezésre kerülő pénzügyminiszteri találkozón fogják megvitatni.

Az EU arra számít, hogy az Egyesült Államok is csatlakozik a javaslathoz, és mintegy ötmilliárd eurót biztosítana is. Így az EU-nak mintegy tízmilliárd eurót kellene előteremtenie a közös hitelfelvételből.

További információk

A bizottság további makroszintű pénzügyi támogatásról tárgyal, de azt szeretné, ha a tagállamok garanciákat nyújtanának arra az esetre, ha a háború sújtotta ország nem fizetné vissza a kölcsönöket – ez már a Bloomberg értesülése. A pénzügyi lap információi szerint

az EU kilencmilliárd dollárral járulhat hozzá Ukrajna pénzügyi szükségleteihez a következő három hónapban,

míg az Egyesült Államok akár ötmilliárd dollárt is biztosíthat – mondta a tisztviselő. Szerintük is folyamatban vannak a tárgyalások, de a Bloomberg szerint a tizenötmilliós tőkeigény dollárban értendő.

Az egyik megfontolás tárgyát képzi szerintük az Európai Beruházási Bank fel nem használt pénzeszközeinek megcsapolása – nyilatkozták a lapnak. Az EU vezetői várhatóan május 30–31. között, Brüsszelben fogják megvitatni a kérdést.

(Borítókép: Az Európai Bizottság ülése Strasbourgban, Kelet-Franciaországban 2022. május 4-én. Fotó: Patrick Hertzog / AFP)

Rovatok