Index Vakbarát Hírportál

Kétszázezer alatt nehéz megúszni egy új biciklit

2022. május 15., vasárnap 06:58

Már-már kezdett volna konszolidálódni a világ kerékpáripara a koronavírus-járvány után, ám az orosz–ukrán háború újabb kihívás elé állította a gyártókat, kereskedőket. Marad tehát a súlyos alkatrészhiány, a vásárlók hiányos választékra, elnyúló átadási határidőkre számíthatnak, és az árak is tovább emelkednek.

A tavalyi, már amúgy is jelentős, átlagos 10-15 százalékos áremelkedés után 2022-ben újabb, akár 15 százalékot meghaladó drágulásra lehet számítani 2021-hez képest. A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakember szerint ez azt jelenti, hogy

egy átlagos új kerékpárt beszerzését 200 ezer forint alatt bajosan úszhatja meg az ember.

A Decathlon sportszeráruház közlése szerint pedig a teljes kereslet-kínálati arány normalizálódását a kerékpár piacon 2026-ra várják.

Miközben a 2020 és 2021 közötti időszakban a biciklik, illetve azok alkatrészei esetében körülbelül 10-15 százalékos áremelkedés volt tapasztalható, most 2022-ben azt lehet mondani, hogy a hazai vásárlóknak 15 százalékot meghaladó drágulással kell számolniuk – tudta meg a Pénzcentrum Sipiczki Róberttől, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség (MKKSZ) elnökétől, aki arról is beszámolt, hogy ráadásul a szereléshez használt alkatrészekből is hiány van, ami odáig vezet, hogy rengeteg biciklit kényszerűségből alacsonyabb kategóriás eszközökkel kell felszerelni. 

Úgy képzeljük el a helyzetet, minthogyha egy Renault autóba Dacia alkatrészeket kellene szerelnünk kényszerűségből, menni lehet, hogy menni fog, de évekkel ezelőtt a szakma nem gondolt arra, hogy ilyen alkatrész-kombinációkból kell majd kerékpárokat építenie

– értékelte a kialakult helyzetet Sipiczki Róbert, felidézve, hogy a kerékpár ellátási lánc összeomlásának végén ugyanúgy ott van a vasércet bányászó bánya, mint a szállításban résztvevő szereplők, az emberi kapacitások hiánya, az alapanyag-hiány, illetve az a probléma, hogy komoly vész esetén, mint amilyen például a pandémia is volt, kiderült, hogy nem feltétlenül jó stratégia minden gyártást keletre kiszervezni.

Mennyi az annyi?

Az MKKSZ elnöke szerint tavaly körülbelül 150-170 ezer forint volt egy átlagos kerékpár, mára ez az ár azonban inkább 200 ezer forint. A szakember azt is elmondta, hogy a hazai kerékpárszervizek költségei is nagyjából követik az alkatrészek 15 százalékos drágulását, vagyis a vásárlóknak a karbantartás területén is legalább 15 százalékos költségnövekedésre kell számítaniuk idén. 

Ilyen körülmények között pedig jócskán felértékelődik a már használatban lévő kerékpárok szerepe.

 Sok magyar tulajdonos ugyanis inkább úgy dönt, hogy a nehézkes alkatrészellátás ellenére is inkább megpróbálja kipofozni régi járgányát, mint, hogy újat vegyen, sok pénzért.

(Borítókép:  Robert Alexander/Getty Images)

 

Rovatok