Index Vakbarát Hírportál

Meredek zuhanást szenvedtek el az amerikai tőzsdék

2022. május 18., szerda 23:13

A Wall Streeten eladási hullám söpört végig szerdán, a Target kiskereskedelmi vállalat a tőzsdei értékének mintegy negyedét veszítette el, és rávilágított az amerikai gazdasággal kapcsolatos aggodalmakra: az infláció miatt a kiskereskedelmi lánc jelentősen visszavett profitvárakozásaiból.

Nagyon komoly veszteséggel zártak az amerikai tőzsdék: az S&P 500 és a Dow Jones Industrial Average (DJIA) számára a szerdai volt a legnagyobb egynapos veszteség 2020 júniusa óta.

Az S&P 500 4,04 százalékkal gyengült, és 3923,68 ponton fejezte be a napot. A Nasdaq 4,73 százalékkal 11 418,15 pontra, míg a DJIA 3,57 százalékkal 31 490,07 pontra esett – összesítette a Reuters az adatokat.

A háttérben pedig az inflációs félelmek állnak, amelyre reagálva várhatóan agresszív kamatemelésbe kezd majd az amerikai kvázi-jegybank, a Federal Reserve. A pénzromlás erősödését a befektetők számára jól visszaigazolta, hogy míg kedden a Walmart jelezte, hogy jelentősen nőttek a szállítási és beszerzési költségei, addig szerdán egy másik kiskereskedelmi lánc, a Target negyedéves jelentésében hivatkozott ugyanezekre a tényezőkre. Mind a két társaság lerontotta profitvárakozását.

A Target első negyedéves nyeresége a felére esett vissza, és a vállalat figyelmeztetett, hogy az emelkedő üzemanyag- és szállítási költségek jobban rontják az árréseket, mint korábban várták. A cég részvényei mintegy 25 százalékot estek, közel 25 milliárd dollár piaci kapitalizációjuk semmisült meg szerdán. Ez az 1987. október 19-i fekete hétfői összeomlás óta a legrosszabbul sikerült napjuk.

A kamatérzékeny megacap növekedési részvények tovább növelték a közelmúltbeli veszteségeiket, és lejjebb húzták az S&P 500-at és a Nasdaqot. Az Amazon, az Nvidia és a Tesla közel 7 százalékot esett, míg az Apple 5,6 százalékot bukott. De az S&P 500 mind a 11 ágazati alindexe veszített az értékéből.

Az emelkedő infláció, az ukrajnai konfliktus, az ellátási láncok elhúzódó zavara, a koronavírus-járvány miatti kínai zárlatok és a központi bankok monetáris politikai szigorítása a közelmúltban megterhelte a pénzügyi piacokat, és a globális gazdasági lassulással kapcsolatos aggodalmakat is erősítette. A Wells Fargo befektetési intézet szerdán közölte, hogy 2022 végére, 2023 elejére enyhe amerikai recesszióra számít.

Jerome Powell jegybankelnök kedden fogadkozott, hogy az amerikai jegybank olyan magasra emeli a kamatlábakat, amennyire szükséges, hogy megállítsa az inflációs hullámot, amely szerinte a gazdaságot alapjaiban rengetheti meg. A kereskedők 50 bázispontos kamatemelést áraznak a Fed júniusi és júliusi üléseire. 

Rovatok