Index Vakbarát Hírportál

Szárnyra kaphatnak a tőzsdék

2022. június 2., csütörtök 16:34

Az amerikai tőzsde kéthetes emelkedésen van túl, és ez a rali máris jelentős mozgásokat produkált. A Memorial Day tőzsdeünnep előtti piaczáráskor az amerikai S&P 500-tőzsdeindex a május közepi mélypontjától 6,6 százalékkal került feljebb. A technológia-túlsúlyos Nasdaq Composite nyolc százalékkal, a kisebb vállalatokat tömörítő Russell 2000-index pedig már 9,9 százalékkal volt májusi mélypontjuk felett. Hayes Martin elemző a következő egy-két hónapban további emelkedést valószínűsít.

Az amerikai tőzsde az előző hetekben sugalltnál is erősebb képet mutat. Vegyük példának a május 25-ét, szerdát, amikor az S&P 500-indexből háromszor annyi részvény emelkedett, mint amennyi esett. Hayes Martin, a Market Extremes tanácsadócég elnöke szerint az S&P 500-index emelkedő részvényeinek forgalma 7,6-szer akkora volt, mint az esőké. Ehhez hasonlót lehetett látni másnap, május 26-án is: az S&P 500-ban 8,4-szer annyi vállalat részvénye emelkedett, mint amennyi esett, míg a felfelé és lefelé mozgó papírok forgalmának aránya 11,7-szeres volt. Május 27-én az emelkedő és az eső részvények volumene már 12,8-szeresre nőtt – írta meg a Marketwatch.

Ezek a magas arányszámok azt mutatják, hogy a részvénypiacban megvan az erő.

Martin egy interjúban elmondta, hogy több mint húsz ehhez hasonló tényezőre összpontosít, és azt is, hogy a tőzsdék múlt hét szerdától péntekig tartó ereje az elmúlt négy évtizedben csak néhány alkalommal volt ennél is erősebb.

Olyan intenzív vásárlási erő van a piacon, amely ritkán tapasztalható (…) számos, jelentősnek számító mélypont szélsőséges adatához hasonlítható.

A Marketwatch évek óta beszámol Martin piaci fordulópontokkal kapcsolatos előrejelzéseiről, amelyek összességében helytállónak bizonyultak. Martin május elején még 8–15 százalékos emelkedést jósolt. A részvénypiaci árfolyamok közelmúltbeli emelkedése be is teljesítette ezt a várakozást.

A múlt heti árfolyammozgások arról győzték meg Martint, hogy az egy hónappal ezelőtthöz képest is optimistábbá váljon a részvénypiaci emelkedéssel kapcsolatban.

Most azt jósolja, hogy a piac közelmúltbeli mélypontjáról a rali 15–25 százalékos emelkedést fog eredményezni, és azt is vélelmezi, hogy „a legnagyobbat a Nasdaq-tőzsdeindex és a technológiai részvények árfolyama emelkedhet”.

Martin ezzel nem azt akarta mondani, hogy a medvepiacnak vége lenne, hanem csupán azt állítja, hogy

a részvénypiac közelmúltbeli mélypontjainak ismételt tesztelése a következő egy-két hónapban nem valószínű. A tőzsde közelmúltbeli erőteljes, felfelé ívelő mozgása a következő hónapokban is kitarthat.

(Borítókép: Michael Nagle / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok