Index Vakbarát Hírportál

GKI: Tovább gerjesztik az inflációt a kormány lépései

2022. június 14., kedd 09:19

A GKI Gazdaságkutató szerint a kormánynak az extraprofit megadóztatására vonatkozó rendeletei még tovább gerjesztik az amúgy is magas inflációt.

Májusban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint meghaladta a 10 százalékot az infláció, amire több mint 20 éve nem volt példa. Azóta az is kiderült, hogy néhány élelmiszer esetében ennek többszöröse volt a drágulás mértéke az utóbbi egy évben. 

A GKI szerint a kormánynak az extraprofit miatt kivetett különadói még tovább fogják gerjeszteni a már amúgy is magas inflációt. A kutatóintézet ezenkívül azt a kormányzati állítást is kétségbe vonta, miszerint az extraprofit-különadókat a vállalkozások nem fogják továbbterhelni a lakosságra. Az egyszerűen áthárítható adók összege – beleértve a szintén megadóztatott gyógyszerforgalmazókat és a légitársaságokat – 475 milliárd forint a becslésük szerint. Mint írták,

mindez körülbelül 1,6 százalékkal növelheti majd az inflációt. 

A HVG szerint a cég elemzésében emlékeztettek arra is, hogy az érintett ágazatok közül 2021-ben a legnagyobb nyeresége a bankszektornak (555 milliárd forint), az energiacégeknek és a bioüzemanyag-gyártóknak (610 milliárd forint), valamint a kiskereskedelmi ágazatnak (290 milliárd forint) volt. Ezekre a tervezet szerint 250, 300, valamint 60 milliárd forintnyi különadó fog jutni 2022-ben, 2023-ban pedig még ennél is nagyobb összeget kell majd fizetniük.

Vagyis a három vizsgált ágazaton belül az adók súlya a nyereséghez képest jelentősen eltérő, 50–58–18 százalék lesz. Hozzátették, hogy más ágazatokon belül szintén magas lesz ezen adók súlya. A biztosítási ágazaton belül 63, a kiskereskedelmi láncoknál 40, a bioenergia-ágazaton belül pedig 71 százalék lesz az extraprofitadó aránya az adózott eredményhez képest.

Mindemellett egyes ágazatok szereplőire több olyan költség is vár a következő időben, amelyet a profitból tudnak kigazdálkodni. A bankoknál a gazdasági nehézségek miatt jelentős céltartalékolás várható, a biztosítók esetében a kiadások a bevételeknél nagyobb mértékű emelkedése befolyásolja a profitabilitást, a telekomszektorban a gyenge forint és az építés drágulása miatt a beruházási költségek emelkednek drasztikusan, a bioenergetikában az alapanyagok és az energia árai, míg az energiaszektorban az üzemanyagár befagyasztása határozza meg az eredményességet – sorolták. 

(Borítókép: Matthew Horwood / Getty Images)

 

Rovatok