Index Vakbarát Hírportál

Világsiker lett a magyar találmány, 380 milliót kerestek vele eddig

2022. június 16., csütörtök 07:13

Molnár Dóra saját menstruációs balesetéből kiindulva már évekkel ezelőtt megálmodta a menstruációs bugyit, majd Tasnádi Ádámmal együtt meg is alkották a magyar márkát, amelyet már egész Európában, sőt Afrikában és Amerikában is keresnek. A páros kétmillió forinttal indította útjára a magyar startupot, amely három év alatt már csaknem 400 millió forintot hozott nekik a konyhára.

Három évvel ezelőtt indult hódító útjára egy különleges magyar fejlesztés: a menstruációs bugyi.

Molnár Dóra már másfél évvel korábban, 2017 telén megálmodta a terméket, miután kifejezetten rossz tapasztalatokkal gazdagodott.

Hamarabb jött meg, mint vártam, és véres lett a bugyim, ezért arra gondoltam, milyen jó lenne egy olyan bugyi, ami nem ázik át, ami elbír a menstruációval, akár a betét

– mondta az Indexnek Molnár Dóra, aki ezután kezdett el azon gondolkodni, milyen jó volna egy olyan fehérnemű, amely segítséget nyújt akkor is, ha olyankor jön meg a menstruáció, amikor nem számít rá. „Egy nőnek folyton ott motoszkál a fejében a kisördög, nehogy átázzon” – tette hozzá Molnár Dóra, aki végül Tasnádi Ádámmal együtt alkotta meg a this is Redy márkát.

Amikor egy nő életében először várja, hogy menstruáljon

A gondolatot tettek követték, elkezdődött a termék felépítése, amelyet másfél évig teszteltek, mielőtt 2019 májusában piacra dobták.

Lassan zajlott le a folyamat, tesztelni ugyanis nem lehet bármikor, elvégre menstruációs bugyiról van szó

– szögezte le Molnár Dóra, hozzátéve, hogy életében először várta igazán azt, hogy menstruáljon, de később a vásárlók is hasonlóképpen vélekedtek, elvégre akkor tudták kipróbálni, milyen is, amit megvettek.

Egyáltalán nem szégyenkezik egyébként a találmánya miatt, sőt, szerinte példátlanul bátor termékről van szó, ezért tabuk sincsenek. A marketingben nem karcsú, profi modellekkel dolgoztak, és nem retusálták a szőrt a kézről, ezekkel is azt szeretnék üzenni, hogy ez a termék mindenkié.

Kétmillió forintos kezdőtőke, 380 milliós bevétel

Végül legyártottak háromszáz menstruációs bugyit, és adtak maguknak három hónapot, hogy megnézzék, hogyan reagál a piac, kell-e bármin is változtatni. Nagyon nem kellett izgulni a népszerűség miatt, egy hónap alatt ugyanis elment az összes termék, a rendelések pedig sorra érkeztek. A kezdeti időszakban olyan is volt, hogy a weboldal leállt a hatalmas látogatottság miatt, ráadásul előfordult, hogy nem is volt már bugyi, amit eladhattak volna, mert elkapkodták az összeset.

Úgy voltunk vele, hogy örüljünk a sikernek, aztán majd másnap kitaláljuk, hogyan tovább

– mondta Tasnádi Ádám, a startupcég társalapítója, társtulajdonosa.

Bár nem tudhatták előre, mit hoz a koronavírus-járvány, végül nem volt okuk a panaszra, mivel az emberek többsége otthon töltötte az idejét, így a nők komfortosan, négy fal között próbálhatták ki az intim terméket is. Az eredmény pedig önmagáért beszél: a cég 2019 szeptemberében indult el kétmillió forintos kezdőtőkével, és egy évvel később százmillió forintos bevételt produkált, mostanra pedig már 380 millió forintos forgalmat hozott a párosnak.

„Minden évben nyereségesek voltunk, de még egy fillért sem vettünk ki a cégből, mindent visszaforgatunk, hosszú távon gondolkodunk, ráadásul számos irányt látunk, merre lehetne még fejlődni, fejleszteni. Sőt ősztől bekerülünk az egyik országos drogérialánchoz, valamint külföldi viszonteladókhoz is” – mondja Tasnádi Ádám.

Már Európa-szerte hódít a magyar menstruációs bugyi

Innovatív sikerek

Aligha kell jobb visszajelzés a felhasználók elégedettségénél, de a díjak és az elismerések is mutatják, hogy Molnár Dóra és Tasnádi Ádám jó úton jár.

A páros elnyerte a Legsikeresebb Fiatal Vállalkozó kategória díját az Év Széchenyi Vállalkozása 2020 díjkiosztón; alapítóként felkerültek a Forbes 100 self-made magyar listájára és a 30 sikeres magyar 30 alatti listájára; megkapták a Greengage fenntarthatósági díját; Molnár Dóra pedig szerepült a nemzetközi Vestbee top 25 női vállalkozó Magyarországon rangsorában is.

Két nagy céljuk volt induláskor. Az egyik, hogy edukatív márkát dobjanak piacra, amely a női intimhigiénia területén tabudöntő. A másik, hogy üzletileg építsenek egy magyar céget, amely versenyképes a nemzetközi piacon, vagyis lehessen exportálni, és a határon túl, a régióban is sikeresek legyenek. Ez utóbbit mostanra meg is valósították, és 2022 első negyedévében már az árbevétel 20 százalékát az export képezte.

Mindebben meghatározó szerepet játszott egy különleges termékük, a bársonyból készült menstruációs bugyi, mely egyedülálló a piacon, és Németországban, Svájcban, Ausztriában, Hollandiában és Franciaországban is nagy népszerűségnek örvend, de érkeztek már megkeresések Kanadából, az Egyesült Államokból, sőt még Afrikából is. Ám Dóra és Ádám egyelőre Európára fókuszálnak.

A termék nemcsak azért korszakalkotó, mert egészen alapvető szokásokat változtat meg, hanem azért is, mert környezettudatos, hulladékmentes megoldást kínál.

Számításaink szerint a menstruációs bugyink évente körülbelül háromszáz tampont és betétet helyettesít egyetlen nő esetében, míg az eddig értékesített termékeink egy hónap alatt 250 ezer tampontól, egy év alatt pedig hárommillió tampontól, és így több tonna nehezen lebomló hulladéktól óvhatják meg bolygónkat

– mondja Molnár Dóra, hozzátéve, hogy a menstruációs hulladékok lebomlási ideje több mint 500 év.

A páros három kemény éven van túl a cég indulása óta, ám aligha bánták meg, hogy belevágtak, amit a számok is bizonyítanak: eddig több mint 55 ezer terméket adtak el.

Amihez „csak” egy menstruációs baleset kellett.

(Borítókép: Tasnádi Ádám és Molnár Dóra. Fotó: Bodnár Patrícia / MTI)

Rovatok