Index Vakbarát Hírportál

Több mint kétszázmillió forintért fedett piac épül Sásdon

2022. június 17., péntek 09:45

Több mint kétszázmillió forintos beruházás keretében kezdődik meg az új, fedett piac építése Sásdon – közölte a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-vel.

Több mint kétszázmillió forintos beruházás keretében kezdődik meg az új, fedett piac építése Sásdon – közölte a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-vel.

A Terület- és településfejlesztés operatív program (Top) támogatásával megvalósuló beruházásban konzorciumi partnerként részt vevő helyhatóság közleménye szerint a 2023 tavaszára elkészülő, a Mecsek–Hegyhát térségének termelőit, kiskereskedőit kiszolgáló, Sásdon épülő fedett piac 336 négyzetméteren működik majd – írta meg az MTI.

A közleményben Őri Lászlót (Fidesz–KDNP), a Baranya Megyei Önkormányzat elnökét idézve azt írták, hogy a

2014 és 2020 közötti fejlesztési időszakban kilenc helyszínen több mint kétmilliárd forint támogatással épültek vagy újultak meg piacterek Baranyában, így például Harkányban, Komlón, Szászváron, Bükkösdön és Sellyén is.

A politikus szerint a megyei agrárvállalkozások sikerességéhez szükség van helyi piacokra is, ezek a fejlesztések pedig mind azt a célt szolgálják, hogy segítsék a baranyai termelőket még inkább helyzetbe hozni.

Rovatok