Index Vakbarát Hírportál

Szentkirályi Alexandra: Mintha tüdőn lőnének, olyan a gázembargó

2022. június 20., hétfő 10:32

Elsősorban a magyar emberek pénztárcáját kell a háborús inflációtól megkímélni – jelentette ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában, amelyben beszélt a brüsszeli szankciókról és az extraprofitadókról is.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint egyértelmű összefüggés van a háború kitörése és a magas infláció közt, ezért a kormány azon túl, hogy a békét szorgalmazza, áttekintette azt is, hogyan tudja saját belső eszközeivel segíteni az embereket.

El kell kerülni azt a helyzetet, hogy az emberek rosszabbul éljenek, a vállalkozásoknak rosszabbul menjen, és azokat az eredményeket kockáztassuk, hogy most sokan dolgoznak, és a családok biztonságban érezhetik magukat – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy éles csatára számít Brüsszellel, ahol két dolgot kell szem előtt tartania a kormánynak:

  1. Az Európai Unió tagállamaként Magyarország érdekelt abban, hogy a közös európai álláspont része legyen.
  2. Az európai álláspont nem írhatja felül azt a célkitűzést, hogy a kormány elsősorban a magyar embereket szeretné képviselni.

Tüdőlövés

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott:

Ha az olajembargó eredeti felvetése egy lábon lövést jelentett Európának, akkor a gázembargó gyakorlatilag egy tüdőlövéssel érne fel,

mivel az európai országok nem fogják tudni érdemben pótolni az Oroszországból érkező gázmennyiséget. A kormány számára az elsődleges szempont a magyar emberek biztonsága lesz gazdasági és fizikai értelemben is – szögezte le.

Fizetni kell a révészt

A kormányszóvivő az extraprofitadóról azt mondta: a szabályt nem azért hozták, hogy a cégek, akikre vonatkozik, ne tartsák be. Ha lesznek olyan cégek, mint például az adó ellen felszólaló repülőgép-társaság – amely hasonló adókat fizet egyébként Németországban, Franciaországban, Svédországban, Hollandiában –, akkor szükség esetén a kormány fogyasztóvédelmi vizsgálatot is tud kezdeményezni.

Szentkirályi Alexandra szerint azért van szükség erre a különadóra, mert a jelenlegi háborús helyzetben valakinek „fizetnie kell a révészt”, illetve hogy vannak cégek, amelyek ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, és az extraprofitadó ezekre vonatkozik.

Látni lehetett 2010 előtt, hogy ha a pluszterheket a magyar családokra hárítják át, az munkanélküliséget, gazdasági bizonytalanságot okoz, és az egész ország fejlődését fogja vissza – hangsúlyozta. Hozzátette: a cégek is abban érdekeltek, hogy az a piac, amelyből élnek, fennmaradjon.

„Eddig látunk”

A kormányszóvivő a Kossuth rádió hétfő reggeli adásában arról is beszélt: minél közelebb van a háború, annál magasabb az infláció. Az észteknél 20, a letteknél, litvánoknál 16-18 százalék felett van, sőt a régióban is a szlovákok, a bolgárok, a lengyelek, a csehek mind magasabb inflációval számolnak – ismertette.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: a kormány akkor dönt felelősen, ha megvédi az embereket a háborús infláció hatásaitól. Ezért döntöttek az árstopok bevezetéséről és fenntartásáról. Az élelmiszer- és a benzinárstop azért október elejéig érvényes, mert „eddig látunk”, de ha kell, a kormány meghosszabbítja az intézkedéseket – mondta.

A kormányszóvivő kitért a globális minimumadóra is, amelyet ellenez, mert azt jelentené, hogy a magyar vállalkozások jelenlegi „effektív 7,5 százalékos” adószintjét meg kellene duplázni.

(Borítókép: Szentkirályi Alexandra 2022. május 26-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok