Index Vakbarát Hírportál

Soron kívüli vizsgálatot rendel el a fogyasztóvédelem a Ryanair ellen

2022. június 21., kedd 10:45

Tovább folytatja a hatósági vizsgálatot a kormányhivatal, a panaszok nagy száma miatt pedig soron kívüli témavizsgálatot rendel el a fogyasztóvédelemért felelős miniszter a Ryanair ellen. A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja és elutasítja, hogy a Ryanair a légitársaságokra kivetett különadót áthárítja az utazókra.

„Magyarország Kormánya elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair DAC (Ryanair) a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadóját áthárítja az utazókra, ezáltal újabb extraprofit beszedését célozva” – közölte az Igazságügyi Minisztérium.

A közlemény szerint különösen visszás, hogy a korábban eladott jegyekre vonatkozóan a Ryanair már megkezdte ezt a gyakorlatát. A kormány elvárja, hogy az extraprofit-különadókat minden vállalat maga fizesse meg és ne terhelje tovább a lakosságra.

A Ryanairrel kapcsolatban nemcsak az extraprofit-különadó áthárításával kapcsolatos bejelentések érkeztek, hanem a fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint minden évben számos fogyasztói panasz is érkezik a légitársasággal szemben, többségében járattörléssel, nem megfelelő tájékoztatással, poggyászkezeléssel és az utasokkal való kommunikációval kapcsolatban.

Az a hangnem, amit a Ryanair vezetése ütött meg a magyar kormánnyal szemben az elmúlt napokban, a panaszok alapján általánosan előfordul a cég részéről az utazóközönséggel szemben is, ami megengedhetetlen. A Ryanair bocsánatkéréssel tartozik, elsősorban az utazóknak

– olvasható a közleményben.

Az Igazságügyi Minisztérium szerint a panaszok száma és súlya hatékony kivizsgálást igényel a jövőbeli jogsértések megelőzése érdekében. Különösen indokolt a határozott fellépés, mivel a koronavírus-világjárvány után megnövekedett utazási kedv visszaélésekre adhat lehetőséget a légitársaságoknak a kiszolgáltatott fogyasztók ellenében.

A jövőbeli panaszok megelőzése érdekében a Ryanair-ügyben a kormányhivatal folytatja a hatósági vizsgálatot, és a panaszok nagy száma miatt a fogyasztóvédelemért felelős miniszter a társasággal szemben soron kívüli témavizsgálatot rendel el.

Kötélhúzás

Az extraprofitadóról szóló rendelet június 5-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A rendelet értelmében a  repülőjegyekre 3900, valamint 9750 forint különadót vetnek ki. A légitársaság a kormány bejelentését követően is már azt írta, hogy több mint hülyeség különadót kivetni a légitársaságokra, amikor azok nem nyereségesek. Majd arról tájékoztatták az utasaikat, hogy Európán belül 3900 forintot, azon kívüli úti célokra pedig 9750 forintot kell fizetniük minden jegyért. Az összeggel utólag terhelik meg a bankkártyát, amellyel a foglalás készült.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Index megkeresésére akkor elmondta: elfogadhatatlannak tartja, hogy a Ryanair a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadót áthárítja az utazókra.

A Magyar Nemzet később arról írt: a magyar utasok körülbelül 60 százaléka visszaváltotta a Ryanairnél vásárolt jegyét azt követően, hogy a légitársaság visszamenőlegesen megemelte a jegyeinek árát a kormány által kivetett extraprofitadó miatt. 

Erre reagálva a légitársaság szóvivője pénteken közölte: hamisak és egyértelműen kitaláltak azok az állítások, miszerint a magyar utasok körülbelül 60 százaléka visszaváltotta a Ryanairnél vásárolt jegyét. A légitársaság szerint a július 1. után velük utazó utasoknak kevesebb mint három százaléka döntött úgy, hogy visszaváltja a jegyét. A Ryanair ekkor közölte, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek bocsánatot kell kérnie. A miniszter erre azonban úgy reagált, hogy ha valakinek bocsánatot kell kérnie, az a Ryanair, mert olyan adót akar áthárítani a légitársaság, amit Európa más országaiban gond nélkül megfizet. A kormány ezzel az üzengetést lezártnak tekinti, és nem kíván részt venni az útszéli, kocsmai handabandázásban – tette hozzá.

(Borítókép: Mateusz Slodkowski / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)

Rovatok