Index Vakbarát Hírportál

Nőtt a foglalkoztatottság, de rengeteg közalkalmazott tűnt el

2022. június 23., csütörtök 09:46

Idén májusban a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 686 ezer fő volt, ami növekedést jelent az előző évhez képest, de a közalkalmazottaknál nagy volt a lemorzsolódás. Külföldre is rengetegen mentek dolgozni a járványidőszak után.

A 2022. március–májusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 693 ezer főt tett ki, amely 99 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában – jelentette csütörtökön a KSH.

A 15–64 évesek közül 4 millió 585 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,2 százalék volt. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma 23 ezer fős növekedéssel 2 millió 428 ezer főt ért el, foglalkoztatási rátájuk 1,2 százalékponttal, 78,7 százalékra nőtt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 65 ezerrel, 2 millió 157 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 2,6 százalékponttal, 69,8 százalékra emelkedett. 

A közfoglalkoztatottaknál látszik jelentősebb visszaesés március–május között: a szektorban 6,1 százalékkal kevesebben nyilatkozták azt, hogy már nem dolgoznak ilyen területen, ez mintegy 5100 fő eltűnését jelenti, és most már csak 78 ezer körül van itt a foglalkoztatottak száma. Cserébe körülbelül 600 fő visszatért gyedről vagy gyesről a munkaerőpiacra, ami a 0,5 százaléka az összes ilyen támogatást igénybe vevőnek.

Az is látszik, hogy a járvány után rengetegen visszatértek a külföldi munkahelyekre: tavasszal 22,9 százalékkal többen vallották azt, hogy nem itthon dolgoznak. Ez mintegy 17 800 főt jelent.

A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 265 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 0,7 százalékponttal, 26,9 százalékra csökkent. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 2,1 százalékponttal, 88,3 százalékra, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 3,6 százalékponttal, 64,9 százalékra emelkedett.

Egyetlen korcsoportban, a 15–24 közöttiek között csökkent a foglalkoztatottság aránya március és május között: itt 0,7 százalékos volt a visszaesés, ami körülbelül 6700 fős visszaesést jelent.

A munkanélküliségi adatok is változtak

A munkanélküliek száma 2022 májusában 169 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt, viszont az állástalanok átlagos létszáma a március–május közötti időszakban 165 ezer főt, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékot tett ki – közölte a KSH.

Az előző év azonos időszakához képest 2022. március–májusában a 15–74 éves munkanélküliek száma 33 ezer fővel, míg a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal csökkent. A férfiak körében a munkanélküliek száma 92 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,4 százalékponttal, 3,6 százalékra mérséklődött. A nőknél a munkanélküliek száma 72 ezer főt tett ki, a munkanélküliségi ráta pedig 1,2 százalékponttal, 3,2 százalékra csökkent.

Éves összehasonlításban a 15–24 éves munkanélküliek száma 29 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 2,5 százalékponttal, 9,9 százalékra mérséklődött, ennek ellenére az összes munkanélküli 17,6 százaléka közülük került ki. A 25–54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,7 százalékponttal, 2,9 százalékra csökkent, míg az 55–74 éveseké gyakorlatilag nem változott: 3,1 százalékot tett ki.

A munkakeresés átlagos időtartama 9,9 hónap volt, a munkanélküliek 35,9 százaléka legalább egy éve keresett állást. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 14,7 százalékkal, 234 ezer főre csökkent – vagyis ennyien jelentkeztek be a hatóságnál, de a tényleges álláskeresők száma akár a támogatási időszak, akár a bejelentkezés elmulasztása miatt ettől eltérő, vélhetően inkább magasabb lehet.

(Borítókép:  Geoff Doran / Construction Photography / Avalon / Getty Images)

Rovatok