Index Vakbarát Hírportál

Drágulnak a termőföldek

2022. június 28., kedd 06:39

Átlagosan 6,7 százalékkal emelkedett az eladott termőföldek átlagos hektárára 2021-ben. A legnagyobb mértékben, 28 százalékkal Nógrád megyében nőttek az árak.

A 2020-ban mért 1,672 millió forintról tavaly 1,787 millióra emelkedett az eladott termőföldek átlagos hektárára. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal – egyelőre nem teljes körű – adatai szerint ez 6,9 százalékos áremelkedés, az egy évvel korábbi még 5 százalékos volt – írja keddi számában a Világgazdaság (VG) az OTP Termőföld Értéktérkép című kiadványának adatai alapján.

A legnagyobb mértékben, 28 százalékkal Nógrád megyében nőttek az árak, a minimális, 2 százalék körüli csökkenés pedig Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt tapasztalható. A legdrágább megye 2021-ben Békés lett 2,36 millió forintos hektárárral. Művelési áganként vizsgálva a legnagyobb mértékben, bő 12 százalékkal az erdőterületek drágultak tavaly. A szántók ára 7 százalékkal, a szőlőké, a gyepterületeké és a kert-gyümölcsösöké egységesen 4–5 százalék között nőtt.

A termőföldpiac látványosan bővült, egy év alatt 37,3 ezerről 50,6 ezerre, csaknem 36 százalékkal nőtt az adásvételek száma, az ezekben az ügyletekben tulajdonost váltó földterületek nagysága 22 százalékkal, 47,5 ezer hektárra emelkedett.

Az országos forgalom bő kétharmadát a szántó művelési ág adásvételei adják. A szegmens forgalma tavaly 17 százalékkal nőtt, az adóhatóság szűrt adatbázisa szerint pedig nagyjából 32,6 ezer hektárnyi szántót adtak el. A többi művelési ág forgalma még jobban bővült: az erdő- és gyepterületé 27–30, a szőlőké több mint 40, a kert-gyümölcsös kategóriáé 71 százalékkal.

A járvány nem éreztette hatását a termőföldpiacon

A VG idézi az OTP elemzőit, akik felhívják a figyelmet arra, hogy a termőföld évtizedes távlatban stabilan növeli az árát, egy hektár 2010-ben vásárolt termőföld ára összességében átlagosan háromszorosára nőtt 2021-re.

Szabó István, az OTP agrárágazati igazgatóságának ügyvezető igazgatója a lapnak kifejtette: a járvány azért sem éreztette hatását a termőföldpiacon, mert a mezőgazdaság általánosan erősödött, az adásvételek számát és a termőföldek árszintjét pedig élénkítette a 2021 elején életbe lépett, az osztatlan közös tulajdonok felszámolását célzó szabályozás is.

A szakértő úgy vélekedett: az inflációs környezet a megtakarítások értékállóságának igénye miatt tovább élénkítheti a termőföldforgalmat, és hatással lehet a piacra a 2023-ban új szabályok szerint induló EU-s támogatási ciklus is.

Rovatok