Index Vakbarát Hírportál

Élelmiszer-biztonság, hűtés, repoharak – ezeket mind ellenőrzi majd a Nébih

2022. július 1., péntek 11:48

Indul a szokásos nyári szezonális ellenőrzés.

Megkezdődött a szokásos nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés: július 1. és augusztus 20. között számíthatnak a turistamágnes helyek vendéglátói, kiskereskedői, a fesztiválok árusai, a büfékocsik és mozgó vendéglátósok a Nébih és a kormányhivatalok munkatársainak kiemelt figyelmére – adta hírül az Agrárminisztérium. Közleményük szerint valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozott figyelmet fordítanak a hűtési lánc fenntartásának és dokumentálásának vizsgálatára.

A hatósági szakemberek vizsgálják majd a „repoharak” kezelését, továbbá a vásárlók tájékoztatását szolgáló kiírásokat, kiemelt figyelmet fordítva az allergéninformációk és a helyettesítő termékek (tejföl- és sajthelyettesítő készítmények, feltétek, töltelékek) megfelelő feltüntetésére. Fokozott figyelem irányul az ifjúsági és gyermektáborok étkeztetésére is.

Több kereskedelmi egységben is kivezették az egyszer használatos műanyag zacskók használatát, amit a vásárlók a saját, általuk vitt csomagolóanyagokkal pótolhatnak. Újdonság, hogy 

vizsgálják majd azt is, milyen élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentenek ezek a vásárlók által bevitt, ismeretlen higiéniai állapotú csomagolóanyagok.

A zöldség-gyümölcs minőségellenőrzések alkalmával a szakemberek elsősorban a szezonális termékek származására, eredetére fordítanak fokozott figyelmet. A borászati termékek és alkoholos italok hatósági mintavételét és nyomonkövethetőségének ellenőrzését pedig elsősorban a szezonálisan működő vendéglátó létesítményekben – például a strandokon, fesztiválokon és egyéb kitelepüléseken – végzik.

Rovatok