Index Vakbarát Hírportál

Anglia is megkongatta a vészharangokat

2022. július 5., kedd 13:32

A Bank of England kedden arra figyelmeztetett, hogy Nagy-Britanniában és a világ többi országában gazdasági recesszió közeledik. Felszólította a bankokat, hogy növeljék a tőkepuffereiket, hogy átvészeljék az előttünk álló időszakot.

„Az Egyesült Királyság és a világ gazdasági kilátásai lényegesen romlottak” – jelentette be az angol központi bank, amikor közzétette legfrissebb pénzügyi stabilitási jelentését, amelyben kijelentették azt is, hogy az ukrajnai háború körüli fejlemények kulcsfontosságú tényezők lesznek a jövőben.

A nemzetközi előrejelzések szerint – így az IMF és az OECD szerint is – Nagy-Britannia érzékenyebb lehet a recesszióra és a tartósan magas inflációra, mint más nyugati országok, amelyek mindegyike globális energia- és nyersanyagpiaci válsággal küzd. De a Bank of England szerint a brit bankok jó helyzetben vannak ahhoz, hogy akár egy súlyos gazdasági válságot is átvészeljenek, bár megjegyezték, hogy a tőkemutatók várhatóan csökkennek a következő negyedévekben.

Az infláció ott is két számjegyű értékek felé tart, a megélhetési költségek súlyosbodása ellenére a Bank of England szerint a bankok ellenállóbbak a háztartások és a vállalkozások adósságaival szemben. De a központi bank aggodalmát fejezte ki az alapvető pénzügyi piacok – például az amerikai és a brit államkötvények – állapota miatt: „A nagy volatilitás közepette a likviditási feltételek romlottak még az általában magas likviditású piacokon is.”

A jegybank közölte, hogy a bankok 2022-es stressztesztjét – amelyet a háború miatt késleltetett – szeptemberben kezdi meg.

Ha baj van, az angolok nem segítenek

Ahogy arról múlt héten mi is beszámoltunk, az Egyesült Királyság a vészhelyzeti terv keretében leállítja a gázszállításokat az európai kontinensre, ha súlyos hiány lép fel. Az energiaipari vállalatok figyelmeztetése szerint ez a bejelentés a kontinensen kialakult válság további súlyosbodásával jár. Mivel az európai országoknak folyamatosan farkasszemet kell nézniük azzal, hogy Oroszország leállítja a gázexportot, a Hollandiába és Belgiumba irányuló vezetékek leállítására irányuló brit terv azzal a kockázattal jár, hogy teljesen tönkreteszi az európai energiaügyi együttműködés eddigi folyamatát.

A GÁZVEZETÉKEK LEÁLLÍTÁSA A BRIT VÉSZHELYZETI GÁZTERV ELSŐ INTÉZKEDÉSEI KÖZÖTT SZEREPELNE, HA ELLÁTÁSI HIÁNY LÉPNE FEL.

A vezetékeket egy négylépcsős vészhelyzeti terv részeként zárnák el, ha súlyos ellátási hiány lépne fel. A további vészhelyzeti intézkedések közé tartozik, hogy az ipari felhasználók ellátását leállítanák és a háztartásokat felhívnák a fogyasztás csökkentésére. Németország és Hollandia ebben a hónapban saját vészhelyzeti terveket léptetett életbe, ezzel újraindítva a szénerőműveket, továbbá felszólították az ipari szektort a gázfelhasználás csökkentésére.

(Borítókép: Carlos Jasso / AFP)

Rovatok