Index Vakbarát Hírportál

A Twitter naponta több mint egymillió spamfiókot függeszt fel

2022. július 8., péntek 09:42

A világ leggazdagabb embere azzal fenyegetőzött, hogy kihátrál a Twitter megvásárlásából.

A Twitter felfedte, hogy naponta több mint egymillió spamfiókot függeszt fel, mivel Elon Musk azzal fenyegetőzik, hogy felhagy a vállalkozás megvásárlásával a hamis felhasználók miatt – írja a Guardian.

Míg a Twitter vezérigazgatója, Parag Agrawal májusban azt mondta, hogy addig nagyjából ötszázezer spamfiókot függesztettek fel, addig ez a szám a legfrissebb adatok szerint duplájára nőtt.

Amint arról már az Index is írt, a Tesla vezérigazgatója nagyjából 44 millió dollárért vásárolja meg a Twittert, de ügyvédjei levélben azzal vádolták a vállalatot, hogy nem hajlandó elegendő információt szolgáltatni a Twitter spamfelhasználóinak számáról. A vállalat azóta elkezdte ellátni őt nyilvános tweet-adatokkal.

A Twitter 2014 óta állítja negyedéves eredményeiben, hogy a spamfiókok problémája a napi aktív felhasználók kevesebb mint 5 százalékát teszik ki. Az 1 milliós számba beletartoznak azok a fiókok is, amelyeket kiszűrnek, amikor megpróbálnak csatlakozni a platformhoz, és ezért azok soha nem számítanak napi felhasználónak.

A Twitternek valamivel kevesebb mint 230 millió napi aktív felhasználója van. Musk aggodalmát fejezte ki, hogy az 5 százalékos szám lényegesen magasabb, ami könnyen a Twitter megvásárlásának felmondásához, vagy újratárgyalásához vezethet. Erre válaszul a Twitter Musk megnyugtatására egy adatfolyamhoz adott hozzáférést, ami több mint 500 millió napi tweet-mennyiségről szolgáltat adatokat.

Rovatok