Index Vakbarát Hírportál

Kedden ismét léphet a jegybank a forint gyengülése ellen

2022. július 26., kedd 07:47

Kedden tartja soron következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, és várhatóan ismét a jegybanki alapkamat emeléséről döntenek.

A jegybank legutóbb július közepén emelte meg az alapkamatot 200 bázisponttal, amivel a forint nagymértékű gyengülésére reagáltak. A jegybank alelnöke, Virág Barnabás akkor azt mondta: amíg két számjegyű az infláció, addig további emelésekre lehet számítani.

Az MTI szerint pénzpiaci elemzők úgy vélik: mostanra valamelyest enyhült a nyomás a jegybankon, mert a forint árfolyama visszakapaszkodott az euróval szemben a 400-as határ környékére. A szakemberek szerint az biztos, hogy kedden is emelésre lehet számítani, de ennek mértékét tekintve eltérnek a várakozások:

egyesek 50 bázispontnyi emelést várnak, de vannak olyan előrejelzések, amelyek ennél jóval nagyobb, 125 bázispontos növekedést valószínűsítenek.

Akárhogy is, az biztosnak tűnik, hogy kedd délutánra 10 százalék fölé nőhet az alapkamat, amely megtörheti a forint hétfő délután óta tartó gyengülését.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)

Rovatok