Index Vakbarát Hírportál

Jelentősen kevesebben keresnek állást, mint tavaly ilyenkor

2022. július 27., szerda 11:06 | aznap frissítve

Magyarországon 2010 óta mintegy harmadára csökkent a munka nélkül lévők száma. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlése szerint a pandémia okozta munkaerőpiaci nehézségeket jól kezelte a kormányzat.

Továbbra is nagyon alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, 2010 óta mintegy harmadára csökkent a munka nélkül lévők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint – mondta Kutnyánszky Zsolt, az iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár szerdán.

Hozzátette: a júliusi 231 ezres adat azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta ez a második legalacsonyabb szám, ami mindössze pár száz fővel haladja meg az előző havi rekordértéket. Egy év alatt pedig 12 százalékkal csökkent az álláskeresők száma.

A TIM azt írta közleményében, hogy a kormány továbbra is elkötelezett a munkanélküliség csökkentésében, a munkaalapú társadalom megvédésében. A foglalkoztatáspolitika sikerességét jól mutatja, hogy folyamatosan csökken az álláskeresők száma, a pandémia okozta munkaerőpiaci nehézségeket jól kezelte a kormányzat.

Több százezer munkahelyet sikerült megvédeni, és több tízezret létrehozni, ami a jól irányzott válságkezelő programoknak köszönhető. 2020 júniusa óta így mintegy 145 ezer fővel sikerült csökkenteni az álláskeresők számát, a foglalkoztatás pedig azóta folyamatosan nő, a március–májusban mért 74,2 százalékos ráta minden eddigi tavaszi adatnál magasabb – sorolta a TIM.

A munkaerőpiac tehát továbbra is stabil, hónapok óta 4,7 millióan dolgoznak hazánkban, a munkanélküliségi ráta pedig közelíti a 3 százalékot. Az álláskeresők számában az elmúlt hónapokban regisztrálták az utóbbi három évtized legalacsonyabb értékeit, de a következő időszak rendkívüli kihívásokat tartogat a munkahelyek megőrzésében is. Az ukrajnai háború és az energiaválság miatt gyorsan változó, bizonytalan gazdasági helyzet a munkaerőpiacra is hatással lehet

– tette hozzá Kutnyánszky Zsolt.

Rovatok