Index Vakbarát Hírportál

Az egyetemisták háromnegyede munkát vállal, hogy teljesüljenek az álmai

2022. augusztus 1., hétfő 11:17

A Pulzus Kutatási Rendszer az OTP Bank megbízásából felmérést készített a 24 év alatti fiatalok körében, hogy kiderüljön, melyek azok a témák, amelyek leginkább foglalkoztatják őket a karrierjükkel, pénzügyi lehetőségeikkel kapcsolatban.

Az OTP Bank júliusi, 300 főt érintő felméréséből egyértelműen látszik, hogy a fiatalok többsége nem tétlen vagy céltalan a karrierjük jövőjét illetően. A 16–24 év közötti korosztály fele tanul, míg 41 százalékuk már valamilyen munkát is végez. 

A kutatás szerint a középiskolások 12 százaléka, a felsőoktatásban tanulóknak pedig a 70 százaléka dolgozik, főként részmunkaidőben.

„Az általunk megrendelt statisztikákból az látszik, hogy az általános vélekedéssel ellentétben a fiataloknak igenis van jövőképük, és hajlandóak is tenni érte, viszont jellemző, hogy nem biztosak abban, hogy elő tudják-e teremteni az ehhez szükséges összeget. Az OTP Banknál ezeket a kételyeket szeretnénk eloszlatni és segítő kezet nyújtani minden fiatalnak, hogy elérhessék céljaikat és megvalósíthassák álmaikat” – közölte Takács Domokos, az OTP Bank bankkapcsolati területének vezetője.

A fiatal generációt leginkább a továbbtanulás (28 százalék), a karrier (26 százalék), valamint a lakhatás biztosítása (19 százalék) foglalkoztatja, ezt követi a munkakeresés (12 százalék), majd a családalapítás (10 százalék). A megkérdezett 16–24 évesek egyharmada aggodalommal tekint a jövőbe a lehetséges anyagi nehézségek miatt. A válaszadók 56 százaléka szerint a megfelelő háttér hiánya kisebb-nagyobb akadályt okoz tanulmányaikban, 35 százalékuk pedig úgy látja, hogy a pénzügyi problémák megnehezítik családalapítási terveiket. A felmérésben részt vevők kétharmada felsőfokú végzettséget szeretne, 29 százalékuk viszont attól tart, hogy nem tud majd elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A megfelelő szak kiválasztása egyötödüknek komoly kihívással jár.

A válaszadók 16 százaléka egyáltalán nem tud, 5 százalékuk pedig nem is akar takarékoskodni. A fiatalok zömmel elektronikai cikkekre és élményekre tesznek félre megtakarításukból, de egyharmaduknál a saját lakás vásárlása is szerepel a tervek között. A lakhatást a legtöbben kollégiumban (31 százalék) vagy szülőknél (23 százalék) tervezik, ebben a sorrendben a harmadik helyre a több lakótárssal albérletben való együttélés szorult (16 százalék).

A válaszadók kétharmada adott esetben a szüleitől, rokonaitól kérne anyagi támogatást, pénzügyekben viszont már kevesebben (51 százalék) kérnének tőlük tanácsot, ugyanis ebben az esetben inkább saját megérzéseikre hagyatkoznak.

Az OTP Bank a fiatal generáció jövőépítését szem előtt tartva létrehozta az Első Magyar Influencer Parlamentet, melynek célja, hogy véleményvezérek pénzügyi szakemberekkel együtt válaszokat találjanak a 16–24 év közötti korosztály problémás kérdéseire.

„Meggyőződésünk, hogy ez a rendezvény segíthet abban, hogy a véleményformálók és az OTP Bank szakértői közösen találják meg a megfelelő megoldásokat a kihívásokra” – foglalta össze a kezdeményezés lényegét Takács Domokos.

Egyedi rendezvény 24 év alattiaknak

Az OTP Junior közel három évtizede jelenti a magyar fiatalok jelentős részének az első lépést a pénzügyi önállóság felé, az egyik legnépszerűbb, kifejezetten ennek a generációnak szóló pénzügyi szolgáltatáscsomagként. A siker egyik titka, hogy az OTP Bank figyeli és fejlesztéseibe beépíti a fiatalok és szüleik visszajelzéseit. A hitelintézet augusztus 17-én egy egyedi rendezvényt tart, amelyen a 24 év alatti korosztály pénzügyi önállóságának szempontjából fontos csoportok, tanárok, influencerek is részt vesznek. Megbeszélik majd, milyen kihívásokkal szembesül a korosztály, hogyan tudja őket segíteni a pénzügyi szektor. A rendezvényt megelőzően az influencerek követőik körében mérik fel a legfontosabb kihívásokat, legégetőbb kérdéseket. Mások mellett Bánki Beni, Sápi Vivi, Balatoni József pedagógus és Momwithfive is megosztják tapasztalataikat és megvitatják a generáció speciális problémáit.

Egyre több diákmunkást alkalmaznak a cégek

A hazai munkaadók több mint kétezer álláshelyet tartanak fenn diákoknak. A tavalyi helyzethez képest ez 13 százalékos növekedés. A legmagasabb fizetést a teljes munkaidős munkáért lehet kapni, ugyanakkor a diákok döntő többsége a rugalmas vagy a részmunkaidőt részesíti előnyben, mivel csak így tudják összehangolni a tanulást a munkavégzéssel. A diákok átlagkeresete 1300–1800 forint óránként.

Nyáron a legtöbb diák másfél-két hónapot dolgozik. A cégek az általános munkaerőhiány miatt ugyanakkor egész évben szívesen foglalkoztatnák őket. A növekvő megélhetési költségek és a magas infláció miatt télen várhatóan több tanuló vállal majd alkalmi munkákat, mint korábban.

Rovatok