Hogyan is viszonyulunk az életünk egy jelentős részét kitöltő tevékenységéhez, a munkában eltöltött időhöz? Manapság a sok túlóra közepette úgy érezhetjük magunkat, mintha állandóan dolgoznánk. Főleg a szellemi munkát végzők, akik a laptopnak, okostelefonnak és a mobilinternetnek köszönhetően lényegében bármikor, folyamatosan készen állnak a munkafeladatok elvégzésére. Érkezik egy késői e-mail, és az esti vacsora vagy sorozatnézésből máris a munkába érkezünk meg. Számos cikk foglalkozik a munka-magánélet egyensúly fenntarthatóságával, illetve fontosságával. Az elmúlt években az otthoni munkavégzés mellett egyre nagyobb figyelem helyeződik a négynapos munkahét bevezetésére, amely hosszú távon akár egyszerre segítheti a cégeket és a munkavállalókat is.
A munkakörülményeink az elmúlt évszázadok során jelentős mértékben és folyamatosan javultak. Nemcsak a munkaórák kerültek szabályozásra, hanem az egészségmegőrzésre, üzembiztonságra, a gyermeki munkaerő tilalmára, illetve érdekvédelem biztosítására (például szakszervezetek alapításának lehetőségére) egyre nagyobb figyelmet fordítottak az országokban. A kezdeti intézkedések nemhogy nemzetközi, sem pedig állami szinten történtek, hanem egyes cégek szabályozásából fejlődtek ki. A The Federation of International Employers gyűjtése alapján Európában már az 1830-as évek elején a 21, illetve 18 év alatti gyermekek munkaidejét szabályozták maximum napi 12, szombaton legfeljebb kilenc órában. Tíz órás munkanap bevezetéséről először 1843-ban lehetett értesülni, annak ellenére, hogy az ehhez kapcsolódó mozgalmat már 1815-ben megalapították.
A Nagy Feró vezette Beatrice egyik slágerében is megénekelt mottó, a „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” történelmi eredete a XIX. század végére, 1886-ra nyúlik vissza.
Az Eight-Hour Day Movement keretében az Amerikai Egyesült Államokban országos sztrájkot hirdettek, mivel akkoriban jellemző volt, hogy a gyári munkások heti szinten 100 órát, éves szinten pedig közel 5200 órát dolgoztak. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 1919-ben először szabályozta nemzetközi szinten az iparvállalatok munkaidejét, amelynek keretében napi nyolc, illetve heti 48 órában maximalizálták a munkavégzést.
Az elmúlt csaknem másfél évszázad során, jellemzően a fejlett országokban a munkával töltött idő radikális csökkenésen ment keresztül.
Egyre több szabadnap illette meg a munkavállalókat, miközben egyre jobban szabályozott keretek között folyt a napi munkavégzés. Ennek köszönhetően az éves szinten összesített munkaidő közel 50 százalékára mérséklődött. Németországban például az 1870-es évek közel évi 3300 órás szintjéről a 2010-es évekre évi 1400 óra alá került a munkával töltött idő, amely közel 60 százalékos csökkenést jelent. A németek dolgoznak Európában az egyik legkevesebb óraszámot egy héten, átlagosan 34,2 órát.
Átlagos munkavállaló által egy év alatt ledolgozott órák száma, 1870–2017. Forrás: Ourworldindata
Az OECD 2021-es adatai alapján a legtöbbet egy év alatt Mexikóban kell dolgozni, átlagosan 2128 órát. Második és harmadik helyen Costa Rica és Kolumbia állnak rendre 2073, illetve 1964 összesített órával. Magyarország valamivel az OECD átlaga alatt helyezkedik el 1697 órával. Az OECD-országok közül a legkevesebbet Luxemburgban, Dániában, illetve Németországban kell dolgozniuk a munkavállalóknak, esetükben kevesebbet, mint évi 1400 órát. A két véglet, Mexikó és Németország között közel 37 százalékos a különbség.
Az ipari forradalom óta egyre gyorsabbá váló technológiai fejlődés és hatékonyságjavulás oda vezetett, hogy évtizedről évtizedre az átlagembernek is egyre több szabadideje lett. A szabadidő nem kizárólag a munkavállaló életminősége miatt lényeges, hanem fontos eleme egy nemzet- és a világgazdaság számára is. Minél több szabadon eltölthető óránk akad, azt a pihenésen túl különféle termékek és szolgáltatások igénybevételére tudjuk fordítani. Ennek következtében egyre több és különféle szolgáltató (akár masszőr, vendéglátóipari egység) indíthatja el tevékenységét. Ami az egyik egyén szintjén munkán kívül eltöltött idő, az a másik személy számára üzleti lehetőséget rejt, és ezáltal a gazdasági teljesítmény tovább fokozódik.
Sok szempontból a Covid–19 megjelenése és pandémiává válása jelentős szociális és gazdasági veszteségeket okozott világszerte. A munka világában pozitív fejleményeket is okozott, hiszen mind a munkavégzés helye és ideje is sokkal rugalmasabbá tudott válni, és iparágakon átívelve megszilárdulni látszik a hibrid munkavégzés. Nemcsak a távmunka az egyetlen forró téma jelenleg, hanem a kísérleti fázisban lévő négynapos munkavégzés is. A koncepció értelmében a teljes korábbi munkaterhelés megmarad, változatlan bérszint és juttatáscsomag mellett, azonban a munkavállalónak a korábbi öt nap helyett csupán négy napon kell dolgoznia.
Az egyik legfrissebb kísérletbe az Egyesült Királyságban kezdtek idén júniusban. Egy hat hónapos program keretében közel 70 cégnél 3300 munkavállaló munkarendjében indították el a négynapos munkahetet annak érdekében, hogy megvizsgálják az intézkedés hatékonyságra és az emberek jólétére gyakorolt hatását. A kutatás 100:80:100 modellként hivatkozik az elvárásokra, amely értelmében a korábbi szinthez képest a fizetésnek 100, a munkaidőnek 80, míg a termelékenységnek 100 százalékosnak kell lennie.
Azaz várhatóan kevesebb munkaidő alatt kell hatékonyabban dolgozni a munkavállalóknak, cserébe több szabadidőt kap a feltöltődésre.
2015 és 2017 között egyébként Izlandon is tesztelték már a négynapos munkavégzést, ahol a 40 órás munkahetet több mint tíz százalékkal mérsékelték változatlan fizetés mellett. A próba sikeresnek bizonyult, és a résztvevők jelentős pozitív hatást éreztek a munka-magánélet egyensúlyának megteremtésében. 2019-ben a Microsoft a munkamániás polgárairól híres Japánban tesztelte a négynapos hetet, és 40 százalékos hatékonyságjavulást állapított meg a cég. Magyarországon a nagyvállalatok közül először a Magyar Telekom jelentette be, hogy kísérleti jelleggel 2022 júliusa és októbere közötti időszakban lecsökkentik a munkahetet egy nappal.
Az Amerikai Egyesült Államokban a Qualtrics által készített 2022-es felmérése alapján az emberek 92 százaléka nyitott a kevesebb napból álló munkahétre. A megkérdezettek háromnegyede szerint ugyanazt a munkát képes lenne elvégezni négy nap alatt is.
Az amerikaiak 72 százaléka a heti egy extra pihenőnapért cserébe még azt is vállalná, hogy a megmaradó munkanapokon tovább dolgozik,
amely jól szemlélteti, hogy összességében az extra szabadnap lehet a vonzó az új munkarendben.
Miközben az új típusú koronavírus-járvány során ugrásszerű népszerűségnek örvendő otthoni munkavégzés elsősorban a szellemi munkakörben dolgozók számára hozta el a rugalmasabb munkavégzést, addig a négynapos munkahét előnyeiből akár nagyobb részt a fizikai dolgozók is kivehetik a részüket.
Az új munkarend egyszerre nyújthat újabb lehetőségeket a gazdaság számára, illetve tár fel újabb, megoldandó kérdéseket.
A csökkentett munkaidőből fakadóan ugyanazon nyitvatartási idő biztosításához több emberre lesz szükség, miközben nem biztos, hogy lesz elég szabad munkaerő. A rövidebb munkahéttel azon területen dolgozók járhatnak jól, ahol hatékonyságnövelést tudnak végrehajtani. Egy teljesítmény vagy idő alapon dolgozók számára (például iskolai korrepetálás vagy pszichológus) a kieső munkaidőt nem tudja teljesítménynöveléssel „behozni” a fennmaradó napokon. A történelmi példák mind azt mutatják, hogy a szabályozási újítások adott cég szintjén tudnak elindulni, majd pedig idővel országos vagy akár nemzetközi egyezményekké formálódnak.
A szerző az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója.
(Borítókép: Index)