Index Vakbarát Hírportál

Hiába a kormányrendelet, még mindig hatósági áron tankolják a céges autókat

2022. augusztus 1., hétfő 19:09

Bár a kormány szombati rendelete szerint a céges autókat most már elméletileg csak piaci áron lehet megtankolni, a gyakorlatban ezzel szemben még mindig előfordul, hogy hatósági áron tankolják az üzemanyagot a céges autókba.

Az új rendelet után a benzinkutakon dolgozó személyzetnek külön ellenőriznie kellene azt a járművek forgalmija alapján, hogy valóban magántulajdonú kocsiba történik-e a tankolás.

A hvg.hu szerint az eddigi tapasztalatok alapján az látszik, hogy a gyakorlatban ezt nagyon sok helyen nem ellenőrzik. A portál azt írta, hogy a forgalmit a legtöbb esetben megnézik ugyan, a rajta látható vonalkódot viszont egyetlen, általuk vizsgált helyen sem szkennelték be a benzinkutasok.

Ez utóbbinak azért lenne jelentősége, mert a kutak a vonalkódos leolvasón keresztül össze vannak kötve az adóhivatallal, a NAV-val isA hvg.hu szerint nemcsak a szkennelés maradt el, hanem még arra is volt példa, hogy

üzemanyagkártyával tankoltak hatósági áron egy céges autóba, holott ez egyértelműen tilos lenne.

A portál beszámolójából az is kiderül, hogy az egyes kutakon eltérő tankolási limiteket is tapasztaltak: volt olyan hely, ahol csak 30 litert lehet tankolni a 95-ös benzinből és a dízelből, míg máshol 80 ezer forintban szabták meg a tankolási limitet minden egyes üzemanyagtípusnál.

A Portfolio adatai szerint a szombati döntés körülbelül 800 ezer autót érinthet, amelyeket most már csak piaci áron lehet megtankolni – legalább elméletben. A kormányrendeletek megjelenése óta már felvetődött az is, hogy inkább az egész árstopot el kellene törölni a változtatás helyett, továbbá az is kiderült, hogy ezen a héten a benzin és a gázolaj is nagymértékben drágulhat.

Rovatok