Index Vakbarát Hírportál

Összementek az élelmiszeradagok a boltokban

2022. augusztus 3., szerda 06:23

A napi.hu másfél éven át figyelte a boltok kínálatát és azt tapasztalták, hogy bizonyos termékekből most kevesebbet adnak ugyanannyi pénzért, mint korábban. A fogyasztóvédelemnél azt mondják, ez csak akkor szabálytalan, ha a vásárlók nem kapnak megfelelő tájékoztatást.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az úgynevezett zsugorítás magas infláció idején bevett gyakorlat, a vásárlók keresik is a kisebb kiszereléseket. A csomagolt felvágottak is összementek, a korábbi megszokott 100 grammos szalámi kiszerelés helyett ma már a 70 grammos a jellemző. Sonkából és párizsiból pedig 90 gramm van egy csomagban. 

Vámos György, a Kereskedelmi Szövetség főtitkára az RTL Híradónak elmondta, hosszú évek óta léteznek a különböző kiszerelésű termékek:

Ilyen hatalmas inflációs nyomás közepette a kisebb kiszerelések iránti kereslet még valamelyest nő is

– jegyezte meg a főtitkár. 

A fogyasztóvédelem szerint nincs gond az úgynevezett zsugorítással, ha a vásárlók arról korrekt információkat kapnak. Szóvivőjük szerint ez egy évek óta megfigyelhető tendencia, ami a chipseknél jelent meg először, amelyek zacskóiban több lett a levegőtartalom. Az egységárat viszont mindig kötelező feltüntetni, hogy a vevő összehasonlíthassa a megvásárolt termék árával. 

(Borítókép: Imke Lass / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok